A vádirat szerint az elkövető postai kézbesítőként dolgozott egy vármegyei településen. Az asszony a körzetében két személyről is tudta, hogy elhunyt, de amikor számukra a haláluk után is érkeztek kifizetendő összegek, elhatározta, hogy azokat megszerzi magának, hozzátartozóik nevében aláírja a kifizetési bizonylatokat.
Halott emberek járadékait vette fel a korrupt postás
Fél éven át közel háromszázezer forintot sikkasztott egy postás Hajdú-Biharban, több bűncselekmény miatt emeltek vádat ellene – közölte a vármegyei főügyészség az MTI-vel kedden.

A vádlott 2022 júniusa és decembere között ezzel a módszerrel összesen mintegy 280 ezer forintot tartott meg, az általa meghamisított átvételi aláírásokat tartalmazó utalványokat pedig leadta a postán.
További Belföld híreink
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozása során az elkövető elismerte a bűncselekmény elkövetését, az okozott kárt pedig teljes egészében megtérítette.
További Belföld híreink
Az ügyészség a súlyosabban minősülő sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indítványozta, hogy a Hajdúszoboszlói Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, amelyben a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szab ki és hosszabb időre eltiltja őt a kézbesítői foglalkozástól.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kezdetben még rosszabbra is fordulhatnak a dolgok, ha Tisza nyer – figyelmeztetett egy Tisza-közeli közgazdász
Már megkezdték a Magyar Péterék választási győzelméhez fűzött várakozások hűtését.

Ruszin-Szendi kijelentései egyértelművé teszik, Magyar Péter a háború kérdésében sem tud nemet mondani Brüsszelnek
A Tisza honvédelmi szakembere szerint titkolni kell, mire készül a pártja.

Dömötör Csaba a Tisza programbemutatójáról: Kár ezért a színjátékért!
Mindenki ismeri Magyar Péterék valódi programját, legalábbis egyre többen.

Újabb balos párt adta fel a harcot: önállóan sosem indultak, úgy tűnik, már nem is fognak
A gazdatest eltűnésével önálló politikai erőként képtelen megmérettetni magát Karácsony Gergely pártja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kezdetben még rosszabbra is fordulhatnak a dolgok, ha Tisza nyer – figyelmeztetett egy Tisza-közeli közgazdász
Már megkezdték a Magyar Péterék választási győzelméhez fűzött várakozások hűtését.

Ruszin-Szendi kijelentései egyértelművé teszik, Magyar Péter a háború kérdésében sem tud nemet mondani Brüsszelnek
A Tisza honvédelmi szakembere szerint titkolni kell, mire készül a pártja.

Dömötör Csaba a Tisza programbemutatójáról: Kár ezért a színjátékért!
Mindenki ismeri Magyar Péterék valódi programját, legalábbis egyre többen.

Újabb balos párt adta fel a harcot: önállóan sosem indultak, úgy tűnik, már nem is fognak
A gazdatest eltűnésével önálló politikai erőként képtelen megmérettetni magát Karácsony Gergely pártja.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!