Leomlott a solymosvári várrom egyik megmaradt fala a partiumi Arad megyében. A helyi és megyei hatóságok egymást okolják a műemlék épület elhanyagolt állapotáért – írja az Origó, miután rábukkant az Arad megyei önkormányzat alelnökének, Ionel Bulbuc bejegyzésére.
Legendás középkori vár fala omlott le a Partiumban
A turistákat arra kérik, hogy ne menjenek túl közel a romokhoz.

Megjegyzik, hogy a Solymos váraként ismert műemlék épület a térség legjelentősebb középkori erődítménye. Florin Pera, Lippa polgármestere az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, a várrom egy évtizedig volt az Arad megyei önkormányzat kezelésében, pont azért, hogy felújítsák, azonban ez nem sikerült.
További Külföld híreink
2020 szeptemberében aztán átvette a lippai önkormányzat, hogy uniós támogatásra pályázzon a felújításához, de a finanszírozási programok nem teszik lehetővé akkora összeg lehívását, amekkorára szükség lenne. „Negyvenmillió euróra becsüljük a költségeket a régi erőd 80 százalékának újjáépítésére. Ez magában foglalná a trónterem újjáépítését, kiállítási és konferenciatermek kialakítását” – idézte a Maszol a polgármester szavait.
További Külföld híreink
Szavai szerint jelenleg azon dolgoznak, hogy felkerüljön a nemzeti örökség listára, így könnyebben juthatnának finanszírozáshoz. A turistákat arra kérik, hogy ne menjenek túl közel a romokhoz.
További Külföld híreink
A borítókép forrása: Facebook/Ionel Bulbuc
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.

A NATO-főtitkár mindent odaadna Ukrajnának
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.

Szijjártó Péter szlovák kollégájával egyeztetett
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.

Az Egyesült Királyság háborúra készül
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nemzetellenes farkasfalka rontott rá a Csík Zenekar énekesnőjére

Kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán kémek

Szuper hírt kapott Szoboszlai, a Liverpool hivatalos honlapja közölte

Azahriah gusztustalan módon sértegette a Fidesz szavazókat, elgurult a gyógyszere

Ennyi volt, Sylvester Stallone befejezte

A Gubacsi-híd leszakadt gyalogos felüljárójáról egyeztetett Szentkirályi Alexandra

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

A John Wick-filmek sztárja dokumentumfilmet forgat a Forma-1-ről

A luxusfeleség: Olena Zelenszka

Kiderült Zelenszkij ördögi terve

Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.

A NATO-főtitkár mindent odaadna Ukrajnának
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.

Szijjártó Péter szlovák kollégájával egyeztetett
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.

Az Egyesült Királyság háborúra készül
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.