Vádat emelt egy 18 éves salgótarjáni ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség. A fiatalember ugyanis elvesztette a pénztárcáját, amit a becsületes megtaláló a benne lévő kábítószerrel együtt leadott a rendőrségen – adta hírül az ügyészség.
Nem volt őszinte a fiatalember mosolya, amikor előkerült a pénztárcája, pedig minden benne volt
Az iratai is ott lapultak. És valami más is.

A vádirat szerint az akkor még fiatalkorú vádlott 2021 nyarán elvesztette a pénztárcáját egy játszótéren, amelyet másnap egy kutyasétáltató megtalált, és leadta a rendőrségen. A pénztárca átnézésekor a rendőrök megtalálták a vádlott személyes iratait,
de a pénztárcában volt két csomag, cannabist tartalmazó növényi őrlemény is.
A rendőrök a tárcában talált iratok alapján megállapították a tulajdonos kilétét, kihallgatták, vizeletmintát is vettek tőle, amelyből kiderült, hogy nem csak tárolta a drogot, hanem fogyasztotta is. Mivel a kábítószer csekély mennyiségű volt, az ügyészség felfüggesztette az eljárást, hogy a férfi részt vehessen egy kábítószer-használatról szóló kezelésen, amelyet önként vállalt.
További Belföld híreink
A kezelés fontossága abban áll, hogy amennyiben a foglalkozásokon a kezdő kábítószer-fogyasztók részt vesznek, nem lehet őket megbüntetni a cselekményükért.
A fiatal a korábbi vállalása ellenére nem vett részt a foglalkozásokon,
így az ügyészségnek el kellett rendelnie az eljárás folytatását és vádat emelt ellene kábítószer-birtoklás vétsége miatt. Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság a vádlottra közérdekű munka büntetést szabjon ki. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Jó hír az állatvédőknek: kiderült, mekkora támogatást kapnak a kormánytól
Rekordszámú szervezet pályázott és nyert el támogatást.

Tisza-adó, rezsinövelés, bukott szakértők – ez Magyar Péter igazi gazdasági programja
Minden magyar rosszul járna a Tisza Párt terveivel.

Meg lett a következménye Ruszin-Szendi Romulusz agresszív tettének
Magyar Péter bizalmasa nem bírta elviselni, hogy kérdéseket tett fel neki egy újságíró.

Ez fájni fog Magyar Péternek: Nagy Ervin elfeledkezett magáról, a Tisza-tervről kotyogott + videó
A színész egyetértett Tarr Zoltán szavaival.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk