Értesülésünk szerint a történetben szereplő fiatal lány édesanyja egy korábbi baloldali újpesti önkormányzati politikus, Belán Beatrix barátnője.
Az ügy súlyosságát jelzi, hogy a cég vezetője lemondott posztjáról és az MSZP-ben betöltött tisztségéről is. Az önkormányzat azt írta, amint tudomásukra jutott az eset, azonnal és haladéktalanul vizsgálatot rendeltek el a tábort szervező önkormányzati cégnél.
Tájékoztatásuk szerint „ezen vizsgálat alapján az önkormányzat a tudomására jutott információkat és iratanyagot a hatályos gyermekvédelmi jogszabályoknak megfelelően haladéktalanul eljuttatta az illetékes rendőrkapitányságra, valamint továbbította az Újpesti Gyermekjóléti Szolgálat részére”.
Mint írták, azt, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett, a törvényi előírásoknak megfelelően a hatósági eljárásokban kell kivizsgálni és tisztázni.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!