„Mindazonáltal az eset ismert körülményeit figyelembe véve, a gyermekvédelem súlyára való tekintettel, valamint cégvezetői felelősségi körét mérlegelve, a tábort szervező Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetője úgy döntött, hogy azonnali hatállyal lemond ügyvezetői tisztségéről” – ismertette név említése nélkül az önkormányzat.
Az MSZP az üggyel kapcsolatban – ugyancsak név említése nélkül – közleményében azt írta: a cég ügyvezetője arról tájékoztatta a párt vezetését, hogy lemond az MSZP-ben betöltött tisztségéről és egyben meg is szünteti a párttagságát. Az MSZP vezetősége ezt elfogadta.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a táboroztató újpesti céget, az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.-t Belán Beatrix vezette, aki a kerületben korábban szocialista alpolgármester és az újpesti MSZP elnöke is volt. Ő írta alá a párt részéről azt az ellenzéki együttműködési megállapodást idén januárban, amelynek értelmében az idei önkormányzati választáson együtt indulnak a városvezetést alkotó baloldali pártok.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!