Közösség elleni uszítás bűntett gyanúja miatt tettek közérdekű bejelentést Márki-Zay Péter ellen – tudta meg a Magyar Nemzet. Tényi István azután fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, miután a Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) szombati kampánynyitó eseményén, kormánypárti politikusok kivégzését ecsetelte.
Bár a rendezvénynek a párt EP-kiviselőinek és EP-programjának bemutatásáról kellett volna szólnia, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjének fő témája Orbán Viktor volt. Azt mondta, a kormánypárt azért retteg a bukástól, mert az végleges lehet számára.
Attól félnek, hogy lógni fognak
– hangoztatta Márki-Zay.
Tényi bejelentésében leszögezi: mások életének, testi épségének, méltóságának, jogainak, védelme, önmagában is érték, amelyre az alapjogok szabályozásakor figyelemmel kell lenni.
Szavai szerint bár az Alaptörvény a véleményt érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi, de a véleménynyilvánítási szabadság védelme ott ér véget, ahol a kifejtett vélemény már nem tud hozzájárulni a demokratikus akaratképzéshez. Az eset kapcsán felmerülhet a közösség elleni uszítás bűntett gyanúja.
A baloldal módszerei változatlanak
Emlékezetes a magyar baloldal retorikája, amikor tavaly a lengyel választások után a varsói elnöki palotában letartóztatták a leköszönt PiS-kormány volt belügyminiszterét és helyettesét. Korábban pedig a Tusk-kabinet puccsszerűen vette át az irányítást a lengyel közmédia felett.
Figyeljetek Varsóra! Ami most Lengyelországban történik, ugyanaz lesz itthon is a kormányváltás után!
– reagált Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője a közösségi oldalán a lengyelországi történésekre.
A miniszterelnök politikai igazgatója a kijelentés kapcsán leszögezte: a baloldalon bilincsben vinnének el olyan embereket, akik jog szerint semmit nem követtek el, és szisztematikusan hallgattatnának el olyan véleményeket, amelyekkel nem értenek egyet.
Orbán Balázs szerint most már mindenki számára világos,
amikor a baloldaliak azt állítják, a demokráciáért és a korrupció ellen küzdenek, valójában csak a saját hatalmukért és a másként gondolkodó emberek ellen harcolnak.
Tompos Márton párttársa, Fekete-Győr András, a Momentum másodfokon hatósági személy elleni erőszak miatt elítélt, bukott elnöke korábban ígéretet tett arra, hogy politikai alapon fogja eltiltani hivatásuktól azokat a médiában dolgozó jobboldali szakembereket, akik számára nem tetsző véleményeket fogalmaznak meg munkájuk során.
A Gyurcsány-féle demokrácia
Emlékezetes volt az is, amikor 2018 decemberében baloldali politikusok egy csoportja mentelmi jogával visszaélve, jogellenesen és fizikai erőszakot alkalmazva hatolt be az MTVA székházába, ahol fenyegető viselkedéssel akadályozták a műsorkészítést.