A Fővárosi Törvényszék a birosag.hu oldalon szerdán azt közölte: a Budai Központi Kerületi Bíróság emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben egy hónapra elrendelte egy külföldi állampolgárságú nő letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint hétfő hajnalban kétszer megszúrta a szintén külföldi sértettet.
Újabb fordulat a holland nő ügyében, aki hétfőn megkéselte a társát a Kazinczy utcában
Letartóztatták azt a holland nőt, aki a gyanú szerint halálra szúrta párját hétfőn Budapesten, egy Kazinczy utcai Airbnb lakásban.

A férfi a helyszínen életét vesztette.
További Belföld híreink
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított letartóztatását. Magyarországra a gyanúsított turistaként érkezett, itt sem egzisztenciális, sem személyi kötődése nincs. Minderre, valamint a terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel a bíróság megállapította, hogy a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye – áll a közleményben.
További Belföld híreink
A bíróság a fentiek alapján úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsított esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatók – írták. A végzés végleges.
További Belföld híreink
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a holland pár féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb lakásban. A vita során a 44 éves nő egy késsel kétszer vállon szúrta 54 éves párját.
További Belföld híreink
Borítókép: a helyszín (Fotó: Csudai Sándor)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Frontális baleset történt a Ferihegyre vezető úton
Autó és kisbusz ütközött.

Érkezik a hidegfront, meghozza a telet
Száraz és hideg időre kell számítani.

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben
A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Hiába gáncsoskodott a Tisza-szigetként működő szervezet, a magyar tudomány előretörése megállíthatatlan
Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Frontális baleset történt a Ferihegyre vezető úton
Autó és kisbusz ütközött.

Érkezik a hidegfront, meghozza a telet
Száraz és hideg időre kell számítani.

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben
A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Hiába gáncsoskodott a Tisza-szigetként működő szervezet, a magyar tudomány előretörése megállíthatatlan
Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!