David Pressman castingol, vendégei tüntetnek

Az amerikai baloldal azon dolgozik, hogy megbuktassa a magyar kormányt, és megállás nélkül azt kutatják, ki felelhet meg ennek a célnak – mondta lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt hetek kormányellenes tüntetésein feltűnt homoszexuális influenszerek, politikusok és baloldali művészek is kedvelt vendégei a nagykövet fogadásainak. Deák Dániel szerint Donald Trump novemberi győzelmével David Pressmant jó eséllyel haza fogják hívni.

2024. 03. 26. 4:45
David Pressman nagykövet magyar influenszereket fogadott
Fotó: Facebook
Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Furcsa vacsorák

Mint arról lapunk is beszámolt, David Pressman nagykövet több, a baloldalhoz erősen kötődő influenszert is vendégül látott rezidenciáján Az egyik legemlékezetesebb a kiskorú fiú behálózásával vádolt, a homoszexualitását nyíltan hirdető Osváth Zsolttal való találkozás volt. Az egykori valóságshow-szereplő egy videóban beismerte, hogy többször is pornográf képeket kért a kiskorú fiútól. Az ügy azután kapott széles körben nyilvánosságot, hogy az influenszerről és a fiatal fiúról készült pornográf felvételek elterjedtek. Sokak szerint Osváth kezdett dicsekedni a felvételekkel, majd egy idő után megijedt, hogy emiatt kiderül, mit tett. Ekkor egy videós beszélgetésben próbálta megmagyarázni, elkenni, kisebbíteni, illetve másra fogni a történteket.

Az amerikai nagykövet együtt étkezett az Osváthéhoz hasonló botrányba keveredett Lakatos Márk divattervezővel is. A stylist neve akkor merült fel a pedofilgyanús viselkedést mutató celebek között, amikor az általa elcsábítani kívánt tinédzser nyilvánosságra hozta üzenetváltásukat. Lakatost az sem zavarta, hogy kiszemeltje a tudtára adta, ő kizárólag a lányokhoz vonzódik, mégis megjátszotta az esélyt, hátha sikerül a gyereket átcsalogatni. Amikor a fiú rájött, hogy mire próbálja rábeszélni, mindent elmondott otthon a szüleinek, akik nagyon felháborodtak, és azt javasolták, a népszerű influenszer minden egyes üzenetét mentse el, rögzítse, legyen rá bizonyíték, hogyan is próbálkozik Lakatos Márk kiskorú fiúk behálózásával.

Az LMBTQ-közösség tagjaként két gyermeket nevelő David Pressman élettársával közös vacsorára invitálta a styliston és az egykori RTL-sztáron kívül a magyar politikai baloldal néhány ismertebb, korábban coming outolt politikusát is:

Ungár Pétert, az LMP elnökét, Sebián-Petrovszki Lászlót, a DK pártigazgatóját, illetve Barabás Richárdot, a XI. kerület párbeszédes alpolgármesterét. Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász úgy vélekedett: Press­man tevékenysége közelebb áll a botrányoshoz, mint a diplomatáknak előírt szabályok szerinti működéshez. – Munkássága a diplomatákra vonatkozó bécsi egyezmény legkirívóbb megsértése; amikor a magyar belpolitikába avatkozik, és a baloldali politikát „terelgeti”, menedzseli még influenszeri szinten is, az ennek a jogsértésnek minősített esete – jelezte.

Borítókép: Az amerikai diplomata influenszereket fogadott, köztük a pedofilbotrányba keveredett Osváth Zsoltot (Fotó forrása: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.