„Tiszta kampány Budapesten!” címmel küldött nyílt levelet Vitézy Dávid, az LMP főpolgármester-jelöltje, korábbi közlekedési államtitkár a budapesti jelölteknek. A politikus hét pontban jelölte meg azokat a vállalásokat, amelyek szerinte nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a fővárosi önkormányzati választási kampány egyenlő és tisztességes legyen. A felhívás része egyebek mellett egymás lejáratásának mellőzése, valamint az átlátható kampányfinanszírozás is.
A felhívás aláírását Karácsony Gergely főpolgármester már elutasította.
– mondta a Hír TV műsorában Vitézy Dávid. Az LMP főpolgármester-jelöltje azt is elmondta, azért vállalta a jelöltséget, mert szakítani akar azzal, hogy a budapesti politika gyakorlatilag a főpolgármester és a kormány szembenállásáról szóljon.
Vitézy bírálta Karácsony Gergelyt, amiért nem tartotta be egyebek mellett azt az ígéretét, hogy a fővárosi cégek igazgatósági tagjainak legalább egyharmada női tag legyen. Emellett megszüntetné azt a bevált gyakorlatot is, hogy
a budapesti önkormányzati cégek felügyelőbizottságaira pártpolitikai kifizetőhelyként tekint a városvezetés.