A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el március 8-án 12 órától március 10-én este tíz óráig Miskolc közigazgatási területére – írja a rendőrségi portál.
Valami komoly dologra számítanak, minden sarkon rendőr fog állni Miskolcon
A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. március 8-án 12 órától március 10-én 22 óráig.

Miskolcon rendezik meg ugyanis a fenti időben Miskolci Kocsonyafesztivál nevű gasztro-kulturális rendezvényt. Hozzáfűzik, az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a fesztiválra idén is sokan érkeznek majd, akik könnyen bűncselekmény áldozataivá válhatnak, illetve egyesek a nagy tömeget kihasználva jogsértő cselekményeket követhetnek el.
További Belföld híreink
Az esemény jellegéből adódóan a közrend és közbiztonságot sértő cselekmények mellett,
kiemelt figyelmet kell fordít a rendőrség az ittas, illetve bódult állapotban lévő gépjárművezetők kiszűrésére is.
A rendezvény résztvevőit arra kérik, hogy segítsék a rendőrök munkáját. Korábban a Boon többször is hírt adott arról, hogy mire számíthatnak a fesztiválozók.
További Belföld híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Police)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar orvosi bravúr: nyitott hasfallal született kislányt műtöttek meg Szegeden
Az egyetem orvosai két lépésben műtötték meg a gyermeket, aki azután már teljes életet élhet.

Brutális viharok Nyugat-Magyarországon
Egyre gyakrabban alakulnak ki szupercellák.

Szentkirályi Alexandra: Börtönbüntetést kért az ügyészség a Városháza-botrány gyanúsítottjaira
A fővárosi Fidesz frakcióvezetője kiemelte, van ügy, a Városházát valakik el akarták adni.

Ez nem volt egyszerű! Egy tanárnő már el is magyarázta, hogyan kellett megoldani a mai matematikaérettségit + videó
Lépésről lépésre mutatjuk.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó

Itt az újabb bíróbotrány a Real Madrid és a Barcelona között

Érettségi 2025: Ezek voltak a feladatok matekból

Nincs kegyelem: Orbán Viktor darabokra szedte Manfred Weber összes érvét

Nem hiszed el, kivel állt össze Szandi!

Kiszivárgott Ursula von der Leyenék ördögi terve: egy pillanat alatt kiszolgáltatottá tehetik az uniós országokat

Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó

Ezek voltak az idei Met-gála legextrémebb ruhái – nézze meg a fotókat!

Az AfD kormányzati szerepre készül

Nem hallgatott Klopp intelmére a Liverpool sztárja, így reagált Szoboszlai

Orbán Viktor keményen visszaszólt Manfred Webernek: Ukrajna felvétele nem jó deal!

Vádat emelt az ügyészség a Városháza-botrányban
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar orvosi bravúr: nyitott hasfallal született kislányt műtöttek meg Szegeden
Az egyetem orvosai két lépésben műtötték meg a gyermeket, aki azután már teljes életet élhet.

Brutális viharok Nyugat-Magyarországon
Egyre gyakrabban alakulnak ki szupercellák.

Szentkirályi Alexandra: Börtönbüntetést kért az ügyészség a Városháza-botrány gyanúsítottjaira
A fővárosi Fidesz frakcióvezetője kiemelte, van ügy, a Városházát valakik el akarták adni.

Ez nem volt egyszerű! Egy tanárnő már el is magyarázta, hogyan kellett megoldani a mai matematikaérettségit + videó
Lépésről lépésre mutatjuk.