Videóra vették, ahogy megaláznak, összevernek és kirabolnak egy hajléktalant Pécsett, most vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik emberi méltóságában súlyosan megaláztak, megvertek és kiraboltak egy hajléktalant idén januárban. A kiszolgáltatott embert a két férfi fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy meztelenül táncoljon, és ezt a mobiltelefonjukkal felvették.

Forrás: MTI2024. 03. 05. 11:40
illusztráció Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két barát január 6-án délután és éjszaka Pécsen italozott, másnap hajnalban figyeltek fel egy alvó, hajléktalan férfira a belvárosban – közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség. A fiatalabb vádlott belekötött az alvó férfibe – kérdőre vonta, hogy miért fekszik az utcán és pénzt követelt tőle, majd mindketten veréssel fenyegették és zsebei kipakolására szólították fel a hajléktalant. A férfi nem akarta odaadni a kéregetésből összegyűlt háromezer forintját, azt mondta, nincs pénze, erre a vádlottak kiabálva, továbbra is veréssel fenyegetve felszólították, hogy vetkőzzön le.

 

Videóra vették, ahogy porig alázzák és megverik a hajléktalant

A fenyegetések hatására a hajléktalan valamennyi ruhadarabját levette, ezt a vádlottak mobiltelefonjukkal videóra vették, miközben kinevették őt, majd átkutatták a ruházatát, és elvettek tőle egy öngyújtót és a háromezer forintját.

A már meztelen, a hajnali fagyos hőmérsékletben fázó férfit felszólították arra, hogy táncoljon, különböző utasításokat adtak neki. Ezután a földön talált madáreleséget a tenyerükben a szájához tartották, abba belenyomták a fejét, és arra szólították fel, hogy a magokat a tenyerükből, majd a földről egye meg.

A vádlottak a méltóságában súlyosan megalázott sértettet bántalmazták, ököllel megütötték, megrúgták.

A Pécsi Járási Ügyészség a – jelenleg letartóztatásban lévő – két férfit bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással és könnyű testi sértéssel vádolja, velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.