Az ügyészség is megerősítette: újra kihallgatják Ruszin-Szendi Romuluszt
Budai Gyula szerint ennek már korábban meg kellett volna történnie, de Magyar Péter bizalmasa betegségre hivatkozva nem jelent meg.
Budai Gyula szerint ennek már korábban meg kellett volna történnie, de Magyar Péter bizalmasa betegségre hivatkozva nem jelent meg.

Egy zuglói kollégiumba tört be a hajléktalan, ahol egy szekrényben rejtőzött el.

F. János tavaly került rendőrkézre azután, hogy beismerte, ő ölte meg a 11 éves gyermeket.

Kopasz Bálint olyan szövevényes ügybe keveredett, amiről épeszű ember azt gondolná, hogy ilyen nincs.

Hat napig megfigyelték az elkövetőt.

Egy szóváltás miatt verte kővel fejbe, majd a földön többször belerúgott áldozatába.

Készpénzt és autót is lopott, végül Siófokon balesetezett.

A két férfi kriptovaluta-kereskedésre hivatkozva elkövetett csalásokból származó összegek eltüntetését segítette.

Még átutalással is lehetett neki fizetni.

Elfajult a veszekedés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Nemzetközi ellenszélben érte el a nukleáris beruházás az első betonöntést.

Háborúba vinné az országot a Tisza, igenis létezik a Magyar Péterék által legtagadott megszorítócsomag, az Európai Néppárt számára pedig feladatot teljesítenek azzal, hogy támogatják Ukrajna EU-csatlakozását.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

Válságban Kijev, megérkezett a lengyel miniszterelnök.

Az Abu-Dzabiban zajló megbeszélésekről nyilatkozott Kirill Dmitrijev.

Oroszország kiáll Venezuela mellett.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.

A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

A számok azt mutatják, hogy Magyarország több, eredetileg 2030-ra kitűzött célját már 2025-ben teljesítette, ami az energiaszuverenitás szempontjából is érdemi előrelépést jelent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.