Mindezt a volt miniszter asszony is megerősítette és további részleteket is közölt a Frizbi című műsorban, a Hajdú Péternek adott interjúban. Többek között elmondta, hogy azon az estén egy baráti párnál voltak vacsorázni, ahonnan külön távoztak. Varga Judit a nővéréékhez ment aludni, majd reggel azzal a szándékkal indult az akkori férjével közös otthonukba, hogy összeszedi a gyerekeik ruháit és Miskolca utaznak a szüleihez. Magyar Péter azonban ebbe nem egyezett bele, és az ajtó elé állt, mondván, hogy nem mehet ki a házból a felesége. Az interjúban erre a jelenetre így emlékezett vissza Varga Judit:
…És akkor elővette ezt a nagyon furcsa viselkedését, hogy nem mész sehova. Nyilván még volt benne egy kis alkohol is, mert egész hajnalig maradt…
Az interjúrészéletből tehát két fontos körülmény derült ki Magyar Péterről:
– Vélhetően megszegte a koronavírus-járvány miatt akkor hatályban lévő kijárási tilalmat.
– Alkoholos befolyásoltság alatt állhatott a veszekedés közben, ami fokozhatta Varga Judit félelmét.
A jelentés, illetve a volt miniszter beszámolója alapján minden bizonnyal a rendőri jelenlétnek volt köszönhető, hogy nem fajult el a veszekedés.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!