Virágkorát éli a skarlát Tolnában– tudta meg a Teol Tusa Annamária szekszárdi gyermekorvostól, aki hozzáfűzte, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt sok bacilus és vírus háttérbe szorult, majd azok új erőre kaptak.
Megint terjed a skarlát idehaza, azt is elmondták, mi az oka
Fontos dologról beszélt a gyermekorvos.

Ennek eredménye például, hogy ismét felütötte fejét a skarlát is, amely tulajdonképpen egy kiütésekkel járó torokgyulladás. Torokfájással, lázzal, esetenként hányással jár, később jelentkeznek az egész testet beborító kiütések, illetve az úgynevezett málnanyelv, ami az ízlelőbimbók megemelkedését jelenti – részletezte a gyermekorvos.
Tusa Annamária elmondta azt is, hogy a másik olyan betegség, amely korábban kis esetszámban fordult elő, mostanában azonban elég gyakran találkozik vele, az a lepkehimlő, amely mindig kiütéssel jár, és amelyről korábban már a Magyar Nemzet is beszámolt.
További Belföld híreink
A gyermekorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy az allergiás tüneteket érdemes kordában tartani, ugyanis az állandóan irritált nyálkahártya fogékonyabb a fertőzésekre.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Befőttesgumival átkötött milliókkal fizette ki az elmaradt áfát egy ruhakereskedő
Zsebből.

Felfüggesztettel megúszta a férfi, aki elütött egy rendőrt
Másfél hónap alatt lezárták az ügyet.

Két jolly jokert is előrántott a farzsebéből Orbán Viktor
A droghelyzet és a USAID-botrány miatt eddig a nagyközönség számára ismeretlen politikusok kerülhetnek a politika élvonalába.

Megdöbbentő, ami kiderült Till Tamás szüleiről + videó
Szívszorító, amit a meggyilkolt bajai kisfiú, Till Tamás szülei elmondtak: maguk is nyomoztak, amikor eltűnt a gyerekük. Sosem tudják feldolgozni ezt a szörnyűséget.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem fizette be a számlát, elzárták gázt Gyurcsányéknál

Kerkez Milos eltiltása súlyos következményekkel jár, a 80 éves bíró is lehúzta + videó

Kitálalt a megcsalásról Krausz Gábor; két baba is érkezik a boldog családba

Vámhaború: gyors Kínai válasz jött Trump lépésére

Most érkezett a szomorú hír Horváth Éva állapotáról

Romániában bugyog a baj, főhet a magyar miniszterek feje

Nógrádi György szerint ennyi tartaléka lehet Ukrajnának

Szoboszlaiékra a PSG vár, madridi derbi is lesz a BL-nyolcaddöntőben

Trump felfüggeszti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt

Szalah-t, sőt Messit is lepipálja, a feltámadt zseni lehet a Liverpool végzete

Csodafegyvert vetettek be Orbán ellen, de kiderült, hogy csak egy ócska vízipisztoly

Percről-percre, ahogy szétcsúszott Zelenszkij
Címoldalról ajánljuk