A magyar kormány nem a munkanélküliséget finanszírozza, hanem támogatja a munkahelyek megtartását

A kormány, a kormánypártok és a magyar emberek és vállalkozók összefogása kellett ahhoz, hogy minden válság ellenére elérjük azt, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben. Ennek a munkának az eredménye az, hogy Magyarország minden válságból erősebben tudott kijönni, mint ahogyan belement.

Forrás: MTI2024. 05. 09. 20:08
Miskolc, 2023. november 8.
Az újonnan átadott Miskolci Gasztro Centrum Ágazati Képzõközpont cukrászmûhelye 2023. november 8-án.
MTI/Vajda János
Fotó: MTI/Vajda János
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A válságok időszakában a magyar kormány előtt két út állt: mi úgy döntöttünk, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkahelyek megtartását, sőt a válságok és nehézségek ellenére, ha mód és lehetőség van rá, új munkahelyek létrehozását szeretnénk finanszírozni – emelte ki Menczer Tamás szavait az MTI. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. kapacitásbővítő beruházásának csütörtöki bejelentésén rámutatott, hogy ezt tették a Covid alatt is, és most ebben a háborús szankciós időszakban is.

A kormány, a kormánypártok és a magyar emberek és vállalkozók összefogásának eredménye az, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben, és a munkahelyeket meg tudtuk tartani a Covid alatt is és a jelenlegi nehéz helyzetben is

– jelentette ki Menczer Tamás. Felidézte: a  Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. is megőrizte a munkahelyeket a koronavírus-járvány alatt is, senkit nem bocsátottak el.

Mindennek a munkának az eredménye az, hogy Magyarország minden válságból erősebben tudott kijönni, mint ahogyan belement

– hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. Hozzátette: az egymillió munkahely mellett a családtámogatási rendszerünk világszinten is egyedülálló, a 13. havi nyugdíjat visszaadtuk az időseknek és meg is őriztük, a fiatalok adómentességet kaptak.

– Ennek az alapja, közös eredményeinknek az alapja, és ezen eredmények megőrzésének az alapja a beruházás és a beruházásra épülő gazdaságpolitika. Itt pedig a magyar beruházói közösségnek, mint láthatjuk, kiemelt szerepe van – mondta Menczer Tamás. Kiemelte:

Az a tény, hogy a jelenlegi válságos időszakban évről évre beruházási rekordot tudunk dönteni, és ezekben a rekordokban a magyar beruházói közösség, tehát a magyar vállalkozások komoly szerepet vállalnak, azt mutatja, hogy Magyarország a nehézségek ellenére is erős, a magyar gazdaság erős.

– Amikor képviselő, sőt még korábban képviselőjelölt lehettem, akkor azt mondtam, úgy gondoltam, és a mai napig úgy gondolom, hogy igazából egy feladatom van: meghallgatni azt, hogy a választókörzetemben élők mit gondolnak, hogyan szeretnék az életüket berendezni, és ezt kell segíteni – mondta Menczer Tamás. Hozzátette: erről a beruházásról már évekkel ezelőtt elkezdtek egymással beszélgetni.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a Pátyon csaknem 1,8 milliárd forintból, 620 millió forintos kormányzati támogatással megvalósuló beruházás 15 új munkahelyet teremt és a villamosenergia-szükséglet egy részét napelemmel biztosítja a vállalkozás.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Vajda János)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.