Elfogták a lengyel unokázós csalókat Budapesten

Elfogták Budapesten annak a lengyel bűnszervezetnek az egyik vezetőjét, amelynek tagjai az unokázós csalás módszerével károsítottak meg idős embereket – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a Police.hu oldalon.

Forrás: MTI2024. 05. 17. 8:22
bilincs, rendőrök,
Illusztráció. Forrás: police.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a banda tagjai a megtévesztő hívások során a Lengyel Központi Nyomozó Iroda munkatársainak adták ki magukat, és összesen legalább 3,5 millió zloty (körülbelül 320 millió forint) kárt okoztak a sértetteknek.

A nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően a lengyel nyomozók összehangolt akciót szerveztek német és magyar kollégáikkal – írták. Ennek eredményeként a magyar nyomozók azonosították az európai elfogatóparancs alapján körözött 22 éves, lengyel állampolgárságú férfi budapesti tartózkodási helyét, a német rendőrök egy Németországban, a lengyel rendőrök pedig egy Lengyelországban tartózkodó bűntársát.

A három ország hatóságai május 14-én a hajnali órákban összehangolt akcióban, egy időben fogták el a csalókat. A Németországban és Magyarországon elfogottak kiadatásáról a hatóságok a későbbiekben döntenek – áll a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.