Magyar Péter arról beszélt, hogy nem támogatják a migrációt, majd Dobrev Klárához hasonlóan keleti vendégmunkások jelentette veszélyt vizionált. Továbbá azt mondta, hogy több tízezer magyar születik külföldön.
A humorista a migrációról azt mondta, alapvetően elfogadó párt a kutyapárt, szervezett keretek között. – Nem bevándorlási hanem kivándorlási probléma van, és nem a hülyék mentek el, hanem az értelmesek – mondta. Jelezte, javasolnák, hogy „a távozó orvosok vigyék már magukkal a betegeket is”, így fellélegezhetne a költségvetés. Szerinte a migránsokat a kormány átnevezte vendégmunkásoknak, és aggodalmát fejezte ki, kivel tud szexuális életet élni a sok heteroszexuális férfi vendégmunkás.
Toroczkai László azt mondta, nekik nem kell évtizedenként megváltoztatni a programjukat, az ő álláspontjuk mindig ugyanaz. – 2015-ben polgármester voltam Ásotthalmon, a déli határon, és elkezdtem küzdeni a kerítésért, ami megépült, a Fidesz viszont inkább csak szavakban védi meg az országot a migrációtól, mert visszataxiztatják az elfogott migránsokat, de nem is Szerbiába, hanem csak a kerítés túloldalára, ami még magyar rész – fejtegette, majd
emlékeztetett Gyurcsány Ferencre, aki erővágóval esett neki a kerítésnek, így szerinte kizárt, hogy a DK bevándorlásellenes.
Önálló mezőgazdaság kell
Az utolsó vitakör során a listavezetők választhattak, hogy a mezőgazdaság vagy a jogállamiság témájában fejtik ki pártjuk véleményét. A Megoldás Mozgalom részéről Huszár Viktor elmondta: az egyik kiemelkedő lehetőségekkel bíró terület a mezőgazdaság. Mint jelezte, a tudásalapú technológiára épülő mezőgazdasággal lehet önellátó az ország.
Ungár Péter jelezte, hogy konszenzus volt arról korábban, hogy külföldiek nem vehetnek földet Magyarországon. Szerinte az EU közös agrárpolitikáját meg kellene szüntetni. Úgy vélekedett, hogy nem sikeres a magyar mezőgazdaság megvédése.
Dobrev Klára a kétperces időkeret kezdetén Sulyok Tamás köztársasági elnököt támadta, majd Novák Katalin kegyelmi ügyéről beszélt a megadott két téma helyett. A Gyurcsány-párt politikusa szerint ők azok, akik soha nem alkusznak meg, és mindenkit arra kért, hogy szavazzon rájuk egy hét múlva.
Pekárné Farkas Emese az utolsó témakörben azt mondta, a kormánypártok több felesleges szabadságharcot vívnak az unióban, de nem harcolnak az önálló mezőgazdaságért. A 2RK saját alternatívát ad az agráriumnak, a magzatkárósító akkugyárak helyett, és olyan nemzetstratégiai iparágakat fejlesztenének, ami úgy hoz profitot, hogy az itthon is marad. Tehát a megoldás Vona Gáborék szerint az egészségipar, versenyképes mezőgazdasággal.
Márki-Zay Péter azt mondta, fontos, hogy az EU parlamentjében pártja küzdhessen a forrásokért, de mások ne lopják el azokat.
Az európai ügyészséghez is csatlakoznának, a fideszeseket pedig börtönbe juttatnák.
Elszámoltatást ígér, szerinte ők a garancia erre, és a jogállamiság helyreállítására.
Donáth Anna azt mondta, a Fidesz szerint liberális agymenés a Momentum jogállamisági elmélete. – A jogállamiság arról szól, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak. Kiszámíthatóságot jelent, és ha van valami, ami probléma, az a kiszámíthatatlanság – mondta. Jelezte, az egyén szabadságának védelme is a jogállamiság védelme, ami igazi nemzeti ügy.
Rá kell kényszeríteni az országokat ennek betartására, és szerinte jó, hogy az uniós pénzeket is sikerült a jogállamisági eljárásokhoz kötni.
„A jogállamisági duma szokásos baloldali lemez”
– Hagyjuk most már végre a mellébeszélést: a jogállamisági duma szokásos baloldali lemez, ócska színjáték, a jogállamisági eljárások politikai eszközök. Amiket akkor vetnek be, amikor nem úgy táncol a magyar kormány, ahogy Brüsszel fütyül – húzta alá Deutsch Tamás. A Fidesz–KDNP listavezetője viszont büszke arra, hogy megvédték a magyarokat. – A dollárbaloldal 21, Magyarországot elítélő EP-előterjesztést kezdeményezett, hogy hazánk ne jusson hozzá az EU-s forrásokhoz – tette hozzá. Kiemelte, hogy
a dollárbaloldal büszke arra, hogy a saját hazájuk ellen áskálódnak.
Róna Péter, a Jobbik – Konzervatívok listavezetője szerint a közjogi rendszerünk összeegyeztethetetlen az uniós jogrendszerrel. Szót ejtett arról is, hogy a vízgazdálkodásra komoly európai programot kell indítani, EP-képviselőként ezért fog dolgozni.
Magyar Péter, a Tisza Párt listavezetője szerint drasztikusan csökkent az állattenyésztés, valamint a zöldség- és a gyümölcstermesztés. Úgy vélekedett, hogy a lengyel és a magyar mezőgazdaság egy szinten volt a rendszerváltás idején, azonban mára a lengyel agrárium jobb helyzetben van. Továbbá elmondta, hogy kormányra kerülve csökkentenék az élelmiszerek áfáját.
A kutyapárt delegáltja visszautalva a többi jelöltre, azt mondta, kár, hogy végig kellett hallgatni, például Deutsch Tamást. Jelezte, az ország mezőgazdasági adottságai kiválóak, kár, hogy nem használjuk ki, így nemzeti konzultációt javasolnak a kérdésben.
Toroczkai László arról beszélt, hogy a mezőgazdaság terén is van megoldási javaslatuk a gazdáknak, termelőknek értékesítésben is. Megjegyezte, egy rendőr ma azért nem tud fellépni a bűnözőkkel, illegális migránsokkal szemben, mert olyan pártcsaládok vannak az EP-ben, amihez Dobrev Kára, Magyar Péter, vagy a Fidesz csatlakozik. Hozzátette, Ursula von der Leyent is csak a Mi Hazánk fogja tudni elszámoltatni.
„Jó, hogy volt egy ilyen beszélgetés”
Az utolsó kör során a listavezetők egy percben reagálhattak a korábban elhangzottakra. Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom részéről elmondta, hogy szakemberekre van szükség ahhoz, hogy Magyarország élhető hely legyen.
– Jó, hogy volt egy ilyen beszélgetés – fogalmazott Ungár Péter, aki szerint jobb lehet egy kicsit a politika, ha többször ülnek le vitázni.
Dobrev Klára szerint a nézők csak azt láthatták, hogy a politikusok monológokat tudnak mondani, majd üzent Magyar Péternek és Deutsch Tamásnak, hogy őket is várja az ATV vitájára.
Pekárné Farkas Emese a Második Reformkortól azt mondta, azért jött el ide, mert a nézőket szerették volna megtisztelni. Meg akarták villantani „ebben a méltatlanul kevés időben”, milyen vízióik vannak.
Márki-Zay Péter arról beszélt a záró felszólalásában, hogy a Mi Hazánk Putyint képviselné az európai parlamentben, Vona Gábor pedig orosz kémet juttatott a Jobbik elnökeként az EP-be.
Donáth Anna azzal zárta sorait, hogy „az elmúlt 14 év legnagyobb botrányát”, Novák Katalin kegyelmi ügyét hozta fel, jelezve, nem kaptak választ arra, kinek a kérésére cselekedett a köztársasági elnök. Ezért a műsorvezetőt kérte, válaszolja meg a kérdést, hiszen korábban dolgozott a Sándor-palotában is. – Ha nem válaszol, azt hallgatás, beleegyezésnek veszem – mondta. Volf-Nagy Tünde azt mondta, hogy nem vele kell vitáznia, mert ő nem indul az EP-választáson.
Deutsch Tamás végül azt mondta, a ma esti vitán is világossá vált, hogy
a magyarok a baloldalra nem számíthatnak a béke ügyében, és nem tagadták, hogy külföldről támogatják őket, hogy háborúba kényszerítsék az országot.
– Mindegy, mit mondanak, ha bejutnak az EP- be, a finanszírozóik igényei szerint fognak eljárni – fogalmazott, hozzátéve, szombaton mindenkit várnak a békemeneten, és június 9-én a béke melletti szavazásra buzdított.
Róna Péter utolsó felszólalásában elismételte pártja igényeit, miszerint utasítsák el Orbán Viktor EU-ellenes politikáját. – Hozzunk létre egy rendszerszintű együttműködést az önkormányzatok és az EU között, kell egy új alkotmányt, rendbe kell tenni a közjogi rendszert, és a klímaváltozásra fel kell készülni – sorolta.
Magyar Péter azt mondta, a magyar emberek választhatják a múltat, vagy a Tisza Pártot, az új erőt, ami haza fogja hozni az uniós forrásokat. Hangsúlyozta, ők tényleg dolgozni fognak, tiszta közéletet teremtenek és új irányba fordítják a hazánkat.
A kutyapártos delegált katasztrófaturistáknak nevezte a nézőket, bohóckodásnak a vitát. Szerinte a viccet az M1 csinálta a feltételekkel.
Toroczkai László úgy zárta gondolatait, hogy rendkívül fontos leszögezni, hogy miközben az Európai Ügyészséget csodaszerként reklámozzák a többiek, ők nem tudnak nyomozni, miután a költségvetésüket megkurtították. Hangsúlyozta, az AfD-vel új családot létrehozva mindenhol elszámoltatást akarnak, ahogy Magyarországon is.
Mint arról már beszámoltunk, a balos pártok és jelöltek óriási hisztit rendeztek a vita előtt, feltételeket szabtak, jeleneteket rendeztek, végül azonban mindannyian ott voltak a vitán, és a szabályokat is betartották.
Borítókép: A vita (Fotó: Képernyőkép/M1)