Nyoma veszett a baloldali polgármester ígéreteinek

Péterffy Attila honlapjáról lekerült az előző választási programja – írja a BAMA.

2024. 05. 12. 21:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pécs polgármestere, Péterffy Attila a jelek szerint a kampányígéretek betartása helyett inkább igyekszik a korábbi vállalásait tartalmazó programját is eldugni, legalábbis erre utal, hogy a dokumentum lekerült a politikus honlapjáról – írja a Baranya Vármegyei Hírportál.

– Célunk, hogy Pécsett olyan vezetéssel valósuljon meg az önkormányzati munka, amely a pécsiekben bizalmat kelt, mert átlátható, társadalmi párbeszédre támaszkodó, szakmai alapú, a város lakói közösségének érdekét szolgálja és felelős gondolkodást tükröz – idézi a 2019-es baloldali kampányszlogenek egyikét Péterffy programjából a lap.

A szöveg egy olyan városvezetést igyekezett bemutatni, amely nem függ a politikai erőktől. Erre azért is volt szüksége Péterffynek, mert valójában

nyakig benne volt és van Pécsen a 2009-ben levitézlett Magyar Szocialista Párt és az abból kinövő Demokratikus Koalíció köreiben.

Péterffy Attila azonban nemcsak szlogeneket fogalmazott meg a 2019-es programjában, hanem ígérethalmazt is, amelyek között volt akvapark, kedvezményes internet és telefon a pécsieknek, buszjegyárcsökkentés, a nyugdíjasházba és a szociális otthonokba jutás várakozási idejének csökkentése, gyermekek pályaválasztásának komplex előkészítése, amatőr városi labdajátékversenyek felélesztése, illetve újak elindítása, Tüskésréten a sétáló pécsiek számára külön útvonal biztosítása – ám ezekből nem valósult meg semmi.

Gyurcsány Ferenc pécsi jelöltje, Péterffy megígérte, hogy elindítja a kátyúvonalat, vagy éppen a Pécsi Szabadtéri Játékok megerősítését és országos szintű felépítését a POSZT mellett. Azt is közölte, hogy „a POSZT támogatása és megtartása létkérdés”, és ha „a POSZT elkerül Pécsről, úgy a program eredeti céljaival és szakmaiságával egyenértékű színházi találkozót hozunk létre”, de ezek sem történtek meg.

Borítókép: Péterffy Attila, Pécs polgármestere (Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.