Tanárképző kart indít az NKE

Az intézmény szerint korszerű, időtálló tudású tanárok és tanítók képzése áll majd az új kar középpontjában.

Forrás: ludovika.hu2024. 05. 23. 14:58
Fotó: Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Létrejön a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) a Nemeskürty István Tanárképző Kar – adta hírül az intézmény. Mint írták, az egyetemen eddig oktatott közszolgálati hivatások mellett immár tanítók és tanárok is tanulnak majd az NKE-n. Kiemelték: 

az új kar kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a XXI. századi magyar társadalom igényei szerint felkészült, elmélyült tudású szakembereket bocsássanak ki a köznevelésbe.

Az NKE felidézte: a 2020-ban bevezetett új Nemzeti alaptanterv jelentős tartalmi megújulást hozott, nemcsak a kerettantervek, hanem a köznevelési rendszer kimenetét szabályozó érettségi követelmények változását is maga után vonva. Emellett a legfrissebb fejlemény a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény elfogadása, amely teljesen új, önálló jogállást teremtett a tanítók és a tanárok számára. 

Úgy vélik, nagyon nagy lehetőségek rejlenek abban, hogy az új tanárképző kar kifejezetten a megújult köznevelési környezet szerint épüljön fel, felismerve és adaptálva az országban működő, akár több évszázados múltra visszatekintő hagyományos tanárképzésekre méltán büszke egyetemek tapasztalatait.

Az újonnan létrejövő Nemeskürty István Tanárképző Karon kezdettől fogva a köznevelés XXI. századi igényei szerinti, korszerű, időtálló tudással rendelkező tanárok és tanítók képzése áll a középpontban, a kar egész struktúrája és az egyes szakok felépítése is ehhez az alapvető célhoz igazodik

– húzták alá. Az intézmény hozzátette: az új karon működő szakok célját elsődlegesen a gyermekek, a szülők, a családok és a nemzet igényei határozzák meg.

Felhívták a figyelmet arra, hogy mindezek mellett egy gyakorlati, ám annál fontosabb tényező is az új kar elindítása mellett szól: idén januártól megindult a rég várt, nagy mértékű tanári béremelés. Úgy vélik, ez más intézkedések mellett, magától értetődő módon odavezet, hogy fokozott érdeklődés várható az egyik legszebb hivatás, a tanári pálya iránt.

Okkal remélhető, hogy a jelentős bérfejlesztés nagy mértékben emeli a tanárképzésbe jelentkező hallgatók számát

– írták, majd rámutattak: a 2023-as és 2024-es jelentkezői létszám már ismert növekedése egyértelműen visszaigazolja a bevezetett intézkedések vitathatatlan hatékonyságát. 

 

Borítókép: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar épülete (Fotó: MTVA/Róka László )

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.