Orbán Viktor elmondta, a háborút emberek csinálják, nem kényszer, sors, Isten csapása vagy elháríthatatlan átok, hanem emberi döntések következménye. Felidézte, hogy ő maga ott ült az Európai Unió Tanácsában a többi miniszterelnökkel, ahol lesöpörték a magyar békepárti álláspontot az asztalról, és mentek tovább döntésekkel a nyílt konfliktus felé.
A miniszterelnök szerint abban van a remény, hogy ezek az emberek tudnak jó döntéseket is hozni, de rá kell őket kényszeríteni erre. – Csak a politikai változás az, amiben reménykedhetünk – fogalmazott a kormányfő. Mint mondta, nemcsak az Európai Parlament összetétele fog eldőlni a napokban, hanem a tagországok kormányairól is ítéletet mondanak az európai emberek. – Én is azt kérem az emberektől, hogy erősítsék meg a kormány mögötti bizalmat a béke érdekében – jelezte.
Huszonnégy óra alatt véget lehet vetni a háborúnak
Orbán elmondta, hogy Brüsszel és Washington a háborús központok, a mérkőzés első felét most vasárnap kell megnyerni, majd novemberben Amerikában lesz a második rész, ahol abban reménykedhetünk, hogy a békepárti elnökjelöltet, Donald Trumpot választják meg.
Ha ez teljesül, akkor mind a két oldalon pozícióban lesznek azok az emberek, akik meg tudják állítani a háborút.
– Huszonnégy óra alatt lehet megállítani ezt a háborút, és elérni a tűzszünetet. Három telefonhívás kell, az ukrán elnökkel közölni kell, hogy a korábbi automatikus támogatás helyett, most már feltétele a további donációnak az azonnali tűzszünet – magyarázta Orbán.
– Mi a felételezhető cél? Miért most akarják legyőzni Oroszországot? – tette fel a kérdéseket a műsorvezető a miniszterelnöknek. Orbán Viktor szerint a nyugati vezetők le akarják győzni egy háborúban Oroszországot, hogy vagyont és befolyást szerezzenek. Ukrajna szerinte adottságaiban egy gazdag ország, ezt akarják megszerezni. A dolog végén a pénz, a hatalom, az ottani termőföld, gazdasági lehetőségek állnak.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!