Hiába nyert Karácsony, főhet a feje Gyurcsány embereinek
Több száz milliótól eshetnek el a bukott kormányfő bizalmasai, ha Budapest már nem lesz a kifizetőhelyük.

Közel 850 millió Gyurcsányék zsebében
A Fidesz–KDNP képviselői támogatni fogják a kifizetőhelyek felszámolását, hiszen Szentkirályi Alexandra kampányában erre nagy hangsúlyt helyezett. Azt mondta, első dolga lesz kitakarítani a Városházát, hiszen a fővárosiak fizetik meg a „milliárdos Gyurcsány-számlát”. Plakáttal szemléltetve mutatta be, hogy jelenlegi számításaik szerint
mintegy 842 millió forint a Gyurcsány Ferenchez, illetve a DK-hoz „ezer szállal kötődő” embereknek a bére, akik fizetésüket fővárosi cégektől, vagyonkezelőktől, felügyelőbizottságoktól vagy magától a fővárosi önkormányzattól kapják.
Szentkirályi rávilágított: a közel egymilliárdos összeg harmada az egy év alatt útfelújításokra költött összegnek, illetve a fele annak, amelyet elvontak a budapesti köztisztasági cégtől, valamint négyszerese az állategészségügyre fordított kiadásoknak.
A gyurcsányi örökség terhei
A Metropol összegyűjtötte, milyen „zsákot” cipel magával vélhetően októberig Budapest:
- Karácsony négy és fél éven keresztül teljesen elhanyagolta a várost, egyetlen saját kezdeményezésű nagyberuházása nem volt annak ellenére, hogy a baloldal rekordnagyságú tartalékot, 214 milliárdot örökölt Tarlós Istvántól, ahogyan szintén rekordbevételre, 1100 milliárd forintnyi iparűzési adóra tett szert a mostani ciklusban.
- A megörökölt projektek terveinek műszaki tartalmát – mint a Blaha Lujza tér vagy a Lánchíd felújítása is – indokolatlanul csökkentette, illetve a kivitelezéseket jóval drágábban valósította meg.
- Miközben a csődközelbe került fővárosban a budapestiek a kátyúkat és a gazt kerülgették vagy a Karácsonyék által előidézett dugókban vesztegeltek, a közterületek egy része pedig drogosok és csövesek tanyája lett, Karácsony töretlenül fizette Gyurcsány és Bajnai embereit, akik ellepték a Városházát.
- A főpolgármester 28 százalékkal drágította a buszjegyeket. Nincs pénz, de az emelés előtt egy nappal azért még kiutalt 65 millió forint prémiumot a BKV és a BKK vezetőinek.
- A „Gyurcsány-káderek” akkor is kaptak többmilliós prémiumot Karácsonytól, amikor hitelből működött a város és rengeteg panasz volt a működésére.
- A nevezett bukott politikusok Karácsony tanácsadóiként vagy például bizottsági tagokként is felvették fizetésüket, miközben Budapest nem fejlődött.
További Belföld híreink
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!