Nem ér véget a magyar űrhajósok küldetése, amikor visszatérnek a Földre

A miniszteri biztos szerint nagy nemzeti büszkeség a magyar űrhajósprogram.

Forrás: MTI2024. 06. 26. 21:35
FERENCZ Orsolya Ildikó
Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kutatási-tudományos projektek végrehajtása mellett a fiatalok inspirációja kiemelt feladata a magyar űrhajósprogramnak, de az országnak is nagy nemzeti büszkeséget jelent – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa egy nyíregyházi kerekasztal-beszélgetésen. Ferencz Orsolya a Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós részvételével szervezett beszélgetésen emlékeztetett: a KKM és az Európai Űrügynökség (ESA) közötti együttműködésnek köszönhetően Magyarország elindíthatta a Hunor nemzeti űrhajósprogramját, amelynek keretében a magyar űrhajós nemzeti programokat hajthat majd végre a Nemzetközi Űrállomáson.

A pontos tudományos tartalom véglegesítése folyamatban van, ebben pedig fontos szerepet kapott az a mintegy másfél évig tartó, a múlt év végén lezárult felhívás, amelyre rengeteg értékes tudományos kísérletjavaslat érkezett, ezekből pedig bőven lehet majd meríteni a végleges projekt összeállításakor

– hangsúlyozta a miniszteri biztos. Az ESA külön hangsúlyt helyez a kommunikációra az általános iskolásokkal, így a magyar űrhajósoknak fontos feladata lesz bemutatni számukra a munkájukat és az űrt, amelyben majd dolgozni fognak.

Farkas Bertalan példáját említve Ferencz Orsolya hangsúlyozta: űrrepülése generációkra volt hatással, sok fiatal érdeklődését keltette fel a természettudományok iránt. A XXI. században óriási jelentősége van ezeknek a tudományoknak – folytatta –, és jelenleg hiány van ezekben a szakmákban a jelentkezőkből, az űrhajózás pedig ezt az érdeklődést keltheti fel a fiatalokban. A miniszter biztos felhívta a közönség figyelmét, hogy

az űrhajósok küldetése nem ér véget a sikeres landolással, a kutatási munkákban történő további részvétel mellett egyfajta „nagyköveteivé” válnak ennek a területnek, feladatuk lesz az ismeretterjesztés eszközeinek segítségével minél több emberrel megosztani élményeiket és tapasztalataikat.

Kitért arra, hogy tizenhét magyar egyetem együttműködésével elindították a UniSpace programot, amelyben nemcsak a műszaki, a természettudományi vagy élettani-orvosi, hanem a társadalomtudományi, a jogi vagy a biztonságpolitikai területek aktualitásait oktatják. A programhoz további négy egyetem csatlakozik, a képzés pedig a nemzetközi érdeklődés miatt angol nyelven folytatódik tovább.

Fotó: Ferencz Orsolya (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.