Fontos, hogy személyes kapcsolata legyen a szülőknek azokkal, akikre rábízzák a gyermekeiket, vagyis ismerjük meg a táborvezetőt vagy edzőt, és ne egy Facebook-hirdetés alapján döntsünk, hogy az illető mennyire szimpatikus – tanácsolta Mihalec Gábor pár- és családterapeuta a szolnoki kalandparkban történt eset kapcsán, ahol egy karateedző olyan erővel rúgott fel egy kisfiút, hogy az megpördült a levegőben és arcra esett.
A szakember szerint ez az eset rámutat, mennyire elengedhetetlen, hogy megtanítsuk a fiatalokat arra, hogy felismerjék a bántalmazást, annak különböző formáit, még mielőtt találkoznának azzal.
Mondj nemet, fuss el, mondd el!
– Nem lehetünk mindenütt ott és nem szabad olyan világot festenünk a legkisebbek elé, ahol állandóan rettegniük kell, viszont el kell nekik magyarázni, hogy igenis vannak olyan emberek, akik bánthatják őket – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy egy potenciális bántalmazó mindig éket akar verni a szülei és a gyerek közé: életveszélyesen fenyegeti, mindent megtesz, hogy izolálja, távol tartsa az áldozatát azoktól, akiktől segítséget kaphatna.
Szakemberként azt tanácsolom, hogy előbb beszéljünk a gyerekkel, minthogy ő találkozna egy ilyen helyzettel: el kell mondanunk, hogy vannak emberek, akik fenyegethetik, vagy akár a családja biztonságával tartják majd sarokban. Mondjuk el neki, ha ilyesmit tapasztal, akkor azonnal szóljon. A legfontosabb jelmondat: mondj nemet, fuss el, mondd el!
– fogalmazott. Mihalec Gábor arra is kitért, egy bántalmazó vagy „tekintéllyel bíró személy” eléri, hogy az áldozat elkezdjen kételkedni a saját észlelésében.
– A gyerek hiába érzi azt, hogy ez nincs rendben, azt hiszi, hogy az ő érzékenysége túlzott és előbb-utóbb elfogadja, hogy ez belefér mondjuk egy edzői viselkedésbe. De ez lehet szexuális bántalmazás vagy egy olyan eset is, amikor fizikálisan, verbálisan bántalmaznak valakit – fejtette ki.
Ne a félelmet, hanem a tudatosságot tápláljuk
A terapeuta szerint éppen ezért óriási felelőssége és lehetősége van a szülőknek, hogy olyan kapcsolat legyen a gyermekük és köztük, hogy ezek az esetek ne történhessenek meg, és időben fény derüljön rájuk.
– Legyen meg az a napi harminc perc, hogy valóban részesei legyünk a gyermekünk világának. Lássuk, hogy egy edzésen kikkel van körülvéve, tudjuk, hogy akikről mesél, azok hogy néznek ki, halljuk meg azokat a mondatokat, amelyek valójában segélykiáltások – vélte.
– Szülőként nem az a feladatunk, hogy elültessük bennük a kételkedést, a félelmet, viszont nem szabad teljesen kikapcsolni a gyerekek vészcsengőjét. Keressünk alkalmat a kapcsolódásra, ugyanakkor ne támadjuk le azokkal a kérdésekkel, hogy bántották-e, vagy hozzáért-e valaki úgy, hogy az nem esett neki jól. Töltsünk velük kellő időt, és egy séta, közös főzés vagy épp kirakózás közben meséljünk arról, hogy vannak olyan emberek, akik bánthatják, hallott-e, látott-e már hasonló dolgot, ahol ilyesmi történt, aztán mondjuk el, ha ilyennel találkozik, mit tehet – fejtette ki a családterapeuta, kiemelve, hogy akkor válik valaki áldozattá, ha nincsen ráhatása arra, amit elkövetnek vele szemben.
Ennek kell elébe menni és megtanítani, hogy a gyermek azt érezze, hogy befolyással van arra, ami vele történik. Így éles helyzetben már tudatosan lesz jelen
– húzta alá. A szakember szerint a megelőzés és a korai észlelés egyik lehetséges módja az is, hogy a gyerekeket megtanítjuk arra, hogy ha azt látják, egy társukat valaki inzultálja, merjenek neki segítséget kérni.
– Az úgynevezett értő hallgatás képességét már óvodában is el tudják sajátítani a kicsik. Ennek lényege, hogy megfigyelik a másikat és képesek döntést hozni arról, hogy bajban van-e és hogy szüksége van-e segítségre. A bántalmazások jelentős része rejtve marad, mert az áldozatok a legtöbbször senkinek nem mondják el, vagy ha igen, sokkal hamarabb beszélnek róla egy kortársuknak. Ez a módszer segít, hogy azok az érintettek is segítséget kapjanak, akik nem mernek szólni – zárta Mihalec Gábor.
