Gyorsan előkerült a fegyver a piros lámpánál

Aztán gyorsan zöld is lett.

Forrás: Magyarország Ügyészsége2024. 07. 30. 12:12
Blurred,View,Of,City,Traffic,With,Traffic,Lights,,In,The,lámpa, piros lámpa
illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség két férfi ellen, akik közlekedés közben szóváltásba keveredtek, autójukkal megálltak a piros lámpánál, és a vita odáig fajult, hogy egyikük fegyvert használt.

A vádirat szerint a vádlottak még tavaly június elején Miskolcon, egy áruház parkolójának kijáratánál szóváltásba kerültek. A férfiak az autóikkal egymás melletti sávban haladáskor is folytatták a vitát, lehúzott ablakokon keresztül kiabáltak egymásra. Az útkereszteződésben a közlekedési lámpa piros jelzése miatt megálltak, az egyik vádlott kiszállt, odalépett a másik autóhoz, amiben a sofőr még bent ült, és 

beköpött az utastérbe, majd visszaült az autójába.

A másik jármű vezetője felindult állapotban szintén kiszállt, kiabált az autójában ülő férfival. Ő úgy reagált, hogy a vezetőülés mögötti tárolóból elővett egy 9 mm-es gáz-riasztó fegyvert, elsütötte az autó „A” oszlopa felé célozva, így támadója mellett irányította el. A lövéstől a kocsi mellett álló vádlott megijedt, megrúgta a fegyvert használó férfi autóját, résnyire kinyitotta a vezetőoldali ajtót és megpróbálta a fegyvert kicsavarni a kezéből, sikertelenül. A további nézeteltérésnek az vetett végett, hogy a lámpa szabad jelzésre váltott, így mindketten távoztak a helyszínről.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottak közül tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben a fegyvert használó vádlottal szemben közérdekű munka büntetést, míg a másik vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.