Rossz helyre firkálgatta az idézeteket a graffitis, súlyos büntetésre számíthat

Műemlék, villanyoszlop, gimnázium, volt ott minden.

Forrás: Magyarország Ügyészsége2024. 07. 30. 12:05
a kár Fotó: Magyarország Ügyészsége
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi több mint egy éven át firkált filctollal épületekre és oszlopokra Debrecen belvárosában, közel félmillió forint kárt okozva.

A vádirat szerint az elkövető 2021 márciusa és 2022 decembere között Debrecenben egy fekete alkoholos filctollal különböző ábrákat és idézeteket rajzolt, csaknem húsz helyszínt rongált meg, köztük egy belvárosi műemlék épületet. Emellett villanyoszlopokra és egy belvárosi gimnázium falára is firkált.

Tettével összesen közel félmillió forint kárt okozott, ami nem térült meg, ezért a sértettek a debreceni rendőrség nyomozása során kérték káruk megfizetését.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő férfit összesen hatrendbeli rongálással vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, melyben a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki és kötelezze a sértettek kárának megfizetésére.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.