– Három a magyar igazság: megnyertük egyszer, megnyertük másodszor és ma megnyertük harmadszor is. Nincs már mit újraszámoltatni – fogalmazott Karácsony Gergely, miután a Nemzeti Választási Bizottság mai ülésén megállapították, hogy megnyerte a főpolgármester-választást. A főpolgármester a Facebook-oldalán reagált a NVB határozatára, amely szerint az összes szavazat újraszámlálását követően 293-mal több voksot kapott, mint Vitézy Dávid.
Hajmeresztő kijelentésekkel reagált az NVB döntésére Karácsony Gergely
A főpolgármester szinte mindenkinek nekirontott, az alkotmánybírákat politikai komisszároknak nevezte.

Karácsony a bejegyzésben szokás szerint áldozati pozícióban tüntette fel magát, amikor arról értekezett, hogy öt éven át próbáltak eltaposni.
A főpolgármester újból azt mantrázta, hogy büntetik a várost, majd titkosszolgálati eszközök bevetéséről, politikai megrendelésre végzett házkutatásokról és játszmázásról értekezett, majd hajmeresztő kijelentést tett, amikor politikai komisszároknak nevezte az alkotmánybírákat.
De szerinte a fővárosiak átláttak az ármányon és most azzal van dolga, hogy folytassa annak a programnak a végrehajtását, amire felhatalmazást kapott a budapestiektől. Végül azzal zárta bejegyzését Karácsony, hogy vele csak az nem tud együttműködni, aki nem akar, majd jelezte, hogy a következő hetekben sok egyeztetés következik az új közgyűlés előkészítése érdekében.
Vitézy Dávid a közösségi oldalán elismerte a vereségét és gratulált Karácsony Gergelynek, hozzáfűzte azonban, a Budapest vezetésében rejlő óriási lehetőség és felelősség továbbra is az övé.
Karácsony Gergely kapcsán megjegyzendő, hogy a választás óta eltelt egy hónapban többször is váltogatta a véleményét az újraszámlálás kapcsán, aszerint, hogy éppen mi volt a politikai érdeke. A közelmúltban még teljes mellszélességgel állt ki a Kúria döntése mögött Karácsony Gergely, amikor az a döntés született, hogy nem ismétlik meg a főpolgármester-választást.
További Belföld híreink
Korábban az érvénytelen szavazatok újraszámlálására volt szükség néhány kerületben, miután kiderült, hogy a szavazólapon nem jelezték egységesen és egyértelműen, hogy Szentkirályi Alexandra kormánypárti jelölt visszalépett a főpolgármesteri indulástól. Emellett azért is szükség volt az újraszámlálásra, mert sok érvényes szavazatot egyszerűen érvénytelennek tekintettek. Akkor Vitézy Dávid, az LMP főpolgármester-jelöltje nyújtott be fellebbezést az újraszámlálásért, azonban kijelentette, nem feltételezi, hogy választási csalás történt volna, csupán néhány választókörzetben nem megfelelően értelmezték a szabályokat.
Karácsony Gergely ekkor már inkább a választás megismétlését követelte, azonban a Kúria úgy döntött, erre nincs szükség. A jelenlegi főpolgármester akkor elfogadta a döntést és a Kúria mellett kardoskodott. Csakhogy hiába hangoztatta alig két hete Karácsony Gergely, hogy sosem vitatta és ezután sem fogja vitatni a Kúria döntéseit, a héten páros lábbal szállt bele a testületbe, amikor feltételeket kívánt szabni az újraszámláláshoz.
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Bach Máté)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brutális melegekkel robban be a nyár, mutatjuk, mi várható a jövő héten
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.

Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Összetörve jelentkezett be Nánási Pál: vége van, elhagyták

Csatatérré változott Lengyelország, az ukránokat nem engedik Budapestre

Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani

Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane

Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brutális melegekkel robban be a nyár, mutatjuk, mi várható a jövő héten
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.

Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.