Továbbá két megjegyzést tett az elmúlt hetek eseményeihez. Ebből az első:
a jogállam és a demokrácia fontos érték, amire nagyon vigyáznunk kell. A főpolgármester-választás egy szoros és jó verseny volt, érdemi városi ügyek és várospolitikai kérdések voltak a középpontban, magam részéről mindent meg is tettem azért, hogy így legyen.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem kérdéses, a választási jogszabályokra nézve bőven van tanulsága ennek a folyamatnak, mind a kiesett jelölt kihúzásának szabályozatlansága, mind az urnák tárolása, mind a szavazatszámlálás rendje, mind az újraszámlálás kapcsán.
A másik megjegyzése, hogy bár a választási folyamat lezárult, a munka most kezdődik. Vitézy úgy látja, a magyar politika egyik legnagyobb hibája pont az, hogy munka alatt a legtöbben a pártpolitikai csatateret, a kétoldali lövészárkokból való folyamatos lövöldözést értik. Hangsúlyozta, ő ezzel szemben fog dolgozni fővárosi képviselőként is.
A belterjes politizálás, indulatkeltés és uszítás helyett arra fogok koncentrálni, hogy amennyire csak ez a szilánkosra töredezett fővárosi politikai helyzet lehetségessé teszi majd, végre jobb hellyé, élhetőbb és biztonságosabb várossá tudjuk tenni Budapestet
– összegzett Vitézy Dávid, aki ezúttal alulmaradt a főpolgármester-választáson.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!