Vitézy Dávid az újraszámolás eredményéről: Eljött a pillanat
És azt is elmondta, minek az ideje érkezett el.
És azt is elmondta, minek az ideje érkezett el.

A főpolgármester-jelölt elégedett a legújabb döntéssel.

Mindenkinek a saját érdeke betartani, már csak egy hét maradt teljesíteni a kritériumot.

Amit a tagokról és delegálásukról tudni kell.

Konzervatív elemzők szerint nem véletlen, hogy az emberek nem bíznak a választások feddhetetlenségében.

A szállítódobozokat péntek reggeltől vehetik át az egyéni választókerületi választási irodák az NVI-től.

A szavazatszámlálók büdösnek, ostobának, agymosottaknak és nyáladzóknak írták le a voksolókat.

Szavazatszámláló volt a baloldali matematikus a vasárnapi választásokon Zemplénben, most beszámolt tapasztalatairól.

Lássuk, kik és hogyan végzik a balliberális janicsárképzést és hova vezetnek a szálak!

2018-ban az országgyűlési választáson csaknem 32 ezer pártdelegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.