A balliberális aktivisták gyűlölik a vidéket

Döbbenetesen lesújtó, olykor gyűlöletteljes véleménnyel van a vidéki magyar emberekről több olyan balliberális aktivista, aki vasárnap valamely település szavazókörében szavazatszámlálóként tevékenykedett. A voksolás óta megjelent beszámolókból az derül ki, hogy a balliberálisok nem tudják feldolgozni a vereséget, amit igyekeznek a vidékiekre fogni. Azokra, akiknek a világát, a mindennapi valóságát nem ismerik, és akiket talán meg is vetnek.

20220403 Budapest Választás 2022 országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás urnabontás szavazatszámlálás szavazókör Fotó: Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Napokkal a 2022-es országgyűlési választás után még mindig nagy a döbbenet a baloldalon, és nemcsak a politikusok és az őket támogató szakértők nem tudják feldolgozni a megsemmisítő vereséget, hanem az önkéntesek és az aktivisták is keresik a magyarázatot a történtekre. Azok, akiket a baloldal pártjai szavazókörökbe delegáltak szavazatszámláló bizottsági tagnak, a választás másnapján, hétfőn Facebook-csoportot hoztak létre.

A szavazatszámlálók vég nélküli beszámolóiból több minden egyértelműen megállapítható. 

Általános vélemény, hogy nem tapasztaltak választási csalásokat, súlyos szabálytalanságokat. Mérő László matematikus, publicista, pszichológus is úgy fogalmazott, hogy a szavazatszámlálóként „eltöltött hosszú és fárasztó nap alapján biztosan merem állítani, hogy akkor sem lett volna csalás, ha nem vagyunk ott”. A baloldali aktivisták emellett többnyire kedves embereknek írták le a bizottságok tagjait. Már amikor nem passzív, agresszív banyának vagy túlsúlyos, tudatlan nénikéknek, bácsikáknak titulálták őket. Emellett az is általánosan kirajzolódik a bejegyzésekből, hogy a többnyire a fővárosból vidékre utazó balliberális szavazatszámlálóknak eddig fogalmuk sem volt arról, miként élnek az emberek távol Budapesttől. Van, aki ezt úgy fogalmazta meg, hogy „ismét kiderült, mennyire burokban élünk”, míg más szerint a „kettészakadt ország valóságával szembesültünk”. Ugyanő kifejtette: „az ország, amiről álmodsz, jelenleg az EU nagyvárosaiban van, lakásokra lebontva, elszórva egymástól”.

Voksolás ömlő nyállal

A balliberális szavazatszámlálók egy jó része egészen döbbenetes képet festett a vidéki, sok esetben falusi szavazókról. Egyikük egy mozgóurnás szavazáson tapasztaltakról tett vérlázító bejegyzést. „A nő kérdezi, hova kell ikszelni, mondom, hogy saját belátás, blabla. Nézi-nézi a lapot, nem nagyon sikerül, eljut a szeme a Fidesz logójáig, meg Orbán nevéig, felcsillan, kurjant egy k…vahangosat, »Jajj, hát a Zorbán«, vigyorog, és folyik rá a nyála a papírra, miközben ikszel. Szó szerint, b...meg, a legnagyobb beleéléssel ömlő nyállal ikszelte be a Fideszt” – jegyzi meg a szavazatszámláló. Egy másik mozgóurnás szavazatszámláló is megvetéssel írt arról a választóról, akihez ellátogatott:

 Az egyik helyen olyan büdös volt, hogy majdnem visszafordultam a küszöbről. Esküszöm, még éjjel egykor, mikor hazaértem, is éreztem magamon a szagot, pedig délután 3 körül voltunk ott.

Egy harmadik szavazatszámláló gúnyosan írta, hogy egyes választók „nem rosszul látók, hanem ténylegesen analfabéták, önmaguk ellátásáról is gondoskodni képtelen emberek. Nem fizikailag, szellemileg. Mintha hatévesek lennének.”

Osztályozták a szavazókat

Akadt olyan, Veszprém megyei zsákfaluba eljutó balliberális aktivista, aki a választók többségét hihetetlenül ostobának nevezte, és még osztályozta is őket. Felismerni vélt olyan „nyugdíjast, akinek fogalma sincs, mi történik körülötte, a tüdejét meg a máját külön szatyorban hozza”, és olyat is, akinek „van fogalma, de totálisan egybites”. „Volt a közmunkás, aki be van fenyítve, aki szintén azt se tudja, merre az előre (nemhogy a hátra), részeg, bambul ki a fejéből, és az egyszeri középkorú, aki láthatóan leszarja, csak beugrott szavazni, mielőtt kiganézza a disznókat.” Megjegyezte, hogy voltak értelmes arcok is, és ezt azzal kötötte össze, hogy meglepően sok volt az ellenzéki szavazat. „De labdába se rúgták a Fidesz zombihadserege mellett” – fűzte hozzá.

Nem ő az egyetlen, aki osztályozta az embereket. Volt olyan, aki a Fidesz-hívőket három csoportba sorolta: 

Vannak a korrupt NER-esek, akiknél nyilvánvaló oka van annak, hogy fideszesek, vannak a középosztálybeliek, akiket csokkal, családi adókedvezménnyel, stb. megvásároltak, és vannak a ténylegesen abuzált és erősen félretájékoztatott Stockholm-szindrómás emberek, akiket félelemkeltéssel tartanak maguk mellett.

Undorral átitatva

Egy Baranyában szolgálatot teljesítő női szavazatszámláló is bicskanyitogató módon általánosít, ezt írja: „A szavazok jelentős része láthatóan a létminimum alatt él, alkoholizmussal és egyéb mentális problémákkal küzdő, fogatlan, mozgássérült, reumás, ödémás, fekélyes kézzel aláíró ember, akiknek a többsége nem tud olvasni se, és azzal érkezik meg szavazni, hogy hol kell aláírni a Fideszre.” Egy másik aktivista nemes egyszerűséggel azt írja: „Agymosott banda van mindenhol, és ezt az eredmény is jól mutatja. Elszomorító, hogy olyan embereknek van szavazati joga, akik annyit nem tudnak megtenni, hogy előre informálódjanak.” Ez a jellemzés amúgy szinte minden beszámolóból visszaköszön, nagyon sokan állítják azt, hogy sok szavazónak fogalma sem volt a voksolás menetéről.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néhány, fővárosban ténykedő szavazatszámláló is durva minősítéseket engedett meg magának. Csáki Judit újságíró például ilyen képet festett a tapasztalatai alapján:

Most értem haza. És nem, nem az ország távoli csücskéből, hanem a nyolcadik kerületből, ahol ma láttam Orbán Magyarországát. Nyomorult, semmit sem értő, a nevüket leírni alig-alig tudó embereket, akik megkérdezték, hogy a három lap közül melyikre kell húzni a négy nemet. Ez a tömeg – mert ez tömeg – az a bázis, ami a kétharmadot biztosítja neki. Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement.

Az, hogy a fővárosi liberálisok lenézik a magyar vidéket, a szegényebb városiakat, nem újdonság. A Momentum korábbi elnökségi tagja, az egykori SZDSZ-es Mécs Imre fia, Mécs János már a 2010-es években visszataszító, elmaradott, általa megvetett figurákként írta le „stílusgyakorlatában” azokat a vidéki fiatalokat, akik a fővárosi egyetemre érkeztek tanulni. 

Borítókép: illusztráció (Fotó: Bach Máté)