A Magyar Honvédség vezénylőzászlósa köszöntőbeszédében emlékeztetett arra is, hogy az altiszti esküt a fegyveres katonai szervezethez egy éve csatlakozott, de már a hadsereg kötelékében aktív, vagy tartalékos formában szolgáló honvédek együtt teszik le. Úgy véli, a tartalékos katonát semmi nem különbözteti meg az aktív katonától.
Nagy nap kapujában a honvédség frissen végzett altisztjei
Az ünnepi altiszti eskütételre szombaton a fővárosi Hősök terén kerül sor.

Frankó Imre ezredes, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka köszöntőjében kiemelte, örömmel tölti el, hogy a mintegy négyszáz katona nemcsak jelentékeny vállalást tett az elmúlt időszakban, hanem önként vállalt kötelezettségét sikerrel és lelkiismerettel teljesítette.
Ennél nemesebb fogadalmat, ennél nemesebb cselekedetet keveset lehet említeni
– szólt az altisztavatásról, majd kiemelte, hogy a kiképző- és kiszolgáló állomány tevékenysége megkerülhetetlen a felkészítésük sikerében.
Albertné Görgey Zsuzsanna, a Görgey Kör alelnöke, az MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága zászlóanyja, a laktanya névadójának leszármazottjaként szólította meg az avatandókat: meglátása szerint az, aki önként jelentkezik a haza védelmére, kétszeresen is hazafi. A belső avatás elismerések átadásával, majd a 103 éves korában, 2017-ben elhunyt Hegedüs Ferenc páncélos őrmesterre történő megemlékezéssel zárult az egykori veteránról elnevezett hármas számú épületnél található emléktáblánál.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Facebook)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!