Rejtélyes, évek alatt felderített gyilkossági ügy végére került pont

Az elmúlt négy évben minden gyilkost kézre kerítettek a magyar rendőrök.

Forrás: Heol, Police.hu2024. 07. 10. 13:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sajtótájékoztatót tartott a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Rétvári Bence miniszterhelyettes arról a rejtélyes gyilkossági ügyről, melyben 2022 őszén eltűntként keresték, majd egy csomagtartóban holtan megtaláltak egy huszonéves családapát. Az elmúlt négy évben minden gyilkost kézre kerítettek a magyar rendőrök, hangsúlyozta a miniszterhelyettes – írta a rendőrség közleménye alapján a Heves vármegyei hírportál.

Fotó: Police.hu

 

Rejtélyes ügy végére került pont

Péter Kálmán alezredes, a vármegyei bűnügyi igazgatósági vizsgálati alosztályának vezetője ismertette, 2022. szeptember 2-án tett bejelentést egy fiatal nő. A férjét kereste, aki bizonytalan körülmények között indult Gyöngyösre, majd ott elérhetetlenné vált. Másnap megtalálták az autóját, a körülmények pedig arra utaltak, nem önszántából vált elérhetetlenné, emberölés gyanúja merült fel.

Kerestük a sértettet, az utolsó napjait próbálták rekonstruálni a kollégák. Bevetettünk drónokat, terepkutatást szolgálati kutyákkal, feltártuk és kihallgattuk üzleti, magánéleti kapcsolatait

– idézte fel. Mindez annyi munkával járt egyszerre, hogy a szomszédos Borsod vármegyéből és a fővárosból, a készenléti rendőrség nyomozóirodájától is segítséget kaptak.

– Az elkövetéssel gyanúsított abasári testvérpár üzleti kapcsolatban állt a sértettel. Kihallgatásuk már az elejétől fogva gyanút keltett, egy személyautójukkal nem tudtak elszámolni. A járművet aztán szeptember 14-én Gyöngyösön, a Kenyérgyár utcában megtaláltuk a sértett holttestével a csomagtartóban. A testvérpárt, T. Gy.-t és T. S.-t még aznap elfogták. Az ügy teljes, minden részletre irányuló felderítése a múlt héten fejeződött be – mondta. Hozzátette, ötven tanút hallgattak ki ez idő alatt több alkalommal, és összesen 464 bűnjelet rögzítettek és foglaltak le. Mindez több tucat szakértő bevonásával zajlott. Egyértelműen kijelenthető mindez alapján, hogy a két személy gyanúsítható, így küldték vádemelésre az ügyet. A portál kérdésére elmondta, elszámolási vita volt az indíték.

Fotó: Police.hu

 

El kell ismerni a magyar bűnüldözés eredményeit, fejlődését

Rétvári Bence hangsúlyozta: Az elrettentés egyik fontos eszköze, hogy Európa legszigorúbb büntető törvénykönyve a magyar. Az elrettentés másik fontos eleme, hogy mindenki rendőrkézre kerüljön, aki emberölést követ el. Az elmúlt négy évben Magyarországon minden gyilkos rendőrkézre került és büntetését tölti. Fontos a 100 százalékos felderítettség. Mindemellett az elmúlt másfél évtizedben 60 százalékkal csökkent az elkövetett bűncselekmények száma. Ennek eredményeképp kockázatosabb bűncselekményt elkövetni – ismertette Rétvári. 

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, a vármegyében már 10 éve nincs felderítetlen emberölési ügy.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a hatékonysághoz egyrészt megfelelő jogszabályi háttérre van szükség, másrészt a rendőri munka becsületére. Mint mondta, éppen ezért két  jelentős béremelési hullám is volt az elmúlt években. A rendőrség pedig együttműködik, az emberölés ritka, az ilyen esetekben plusz szakértői hátteret kapnak akár másik vármegyéből vagy a fővárosból, ahol jelentős szakmai tudással rendelkeznek. 

Elmondta, ma közel háromezerrel több rendőr van hazánkban, mint másfél évtizede. Megköszönte a vármegyei rendőrségek Európában is példaértékű eredményességét. Hozzátette, kevés ország mondhatja el magáról, hogy minden gyilkos rendőrkézre kerül. Céljuk, hogy Magyarországon biztonságban érezze magát mindenki, kivéve a bűnözők – idézte Rétvári Bencét a lap.

Borítókép: Helyszíni felvétel (Fotó: Police.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.