Közpénzből készpénz
Később kiderült, miért lehetett szükség utóbbi hatósági intézkedésekre: hónapokkal ezelőtt az Atv.hu hozta nyilvánosságra,hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt Vig cégének, a fentebb említett Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.
Vig Mórt azonban 2022 januárjában eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától, emiatt stratégiát kellett váltani.
Ezután vonták be H. Dánielt az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.
Kipakolt az informátor
Az ügyben később fordulat következett be: egy ismeretlen személy levelet küldött az egykori elszámoltatási kormánybiztosnak, Budai Gyulának. A levélben az szerepelt, hogy Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel. Az „elszámolás” a levélíró szerint a vállalkozás vezetője és a jogász között zajlott.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!