Súlyos börtönévekre ítélték a Lánchíd-botrány főszereplőjének bűntársát

Hét év börtönre ítélte a bíróság azt férfit, aki a Lánchíd-botrány kulcsfigurájának, Vig Mórnak a bűntársa volt egy hetvenmilliós csalássorozatban – tudta meg a Magyar Nemzet. M. Márk évek óta bujkál a hatóságok elől, szökésben van, nemzetközi körözést adtak ki ellene.

2025. 08. 18. 17:34
Vig Mór elfogása Forrás: NAV
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többrendbeli csalás miatt a közelmúltban hét év letöltendő börtönre ítélte első fokon a bíróság a Lánchíd-botrány főszereplőjének, Vig Mórnak a bűntársát –derült ki a Fővárosi Törvényszék lapunknak adott válaszából. M. Márk még sincs börtönben, évek óta szökésben van, nemzetközi elfogatóparancs van kiadva ellene.

Hetvenmilliós csalás

Ennek a bűnügynek (amiben Vig Mórt három évre ítélték) a szálai 2018 szeptemberéig érnek: Vig és két barátja (egyikük a nemzetközi körözés alatt álló M. Márk) szervezetten, harminckét sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további nyolc személyt kíséreltek meg becsapni. A csaláshoz kellett egy ghánai cég, egy kitalált történet egy dúsgazdag, ám valójában nem létező befektetőről, valamint sok hiszékeny ember. 

A bűnszövetség a vádirat szerint több mint hetvenmillió forinthoz jutott csalárd módon, illetve további tizenhatmillió forintot is megkíséreltek megszerezni. Egyes károsultak a kicsalt összegeket közvetlenül Vig ügyvédi letéti számlájára utalták, a pénzeket pedig a jogász pár órával az utalások után az irodájához közel eső ATM-automatából fel is vette.

Megbukott számlagyár

Vig Mór neve azután vált ismertté, hogy 2023 novemberében megbukott egy sok száz milliós számlagyárral. Az ügyben már tizenöt gyanúsított van. Később az is kiderült a praxisától már eltiltott ügyvédről, hogy kulcsszereplője a baloldal egyik nagy korrupciós ügyének, a túlárazott Lánchíd-beruházásnak. Ismert, 2019 őszén Karácsony Gergely főpolgármesterré választásával a baloldal átvette a hatalmat Budapesten. Karácsonyék a váltás után megfúrták a Tarlós Istvánék által a Lánchíd felújítására kedvező feltételekkel kötött tendert és új közbeszerzési eljárást írtak ki. A pályázaton az előző városvezetés alatt is befutó A-Híd Zrt. lett a győztes, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Sőt, majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós idején zajló tenderhez képest az előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Eltüntetett Lánchíd-pénzek

Megírtuk azt is, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt az exügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek, aminek nagy részét Vig Mór készpénzben fel is vette egy másik ügyvéd segítségével. Egy kipakoló bennfentes szerint Vig a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel. 

A férfi azt is tudni véli, hogy a kiszivattyúzott Lánchíd-pénzekből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz. Az ügyben több bűncselekmény gyanúja miatt is eljárás zajlik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.