Egész napos programsorozattal ünnepel a főváros

Ma díjmentesen megtekinthető a Szent Korona az Országházban.

2024. 08. 20. 9:26
Magyar Ízek utcája Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államalapítás ünnepén a látványos tűzijáték, fényfestés és drónshow mellett számtalan gasztronómia és kulturális esemény, illetve koncertek sokasága várja az érdeklődőket augusztus 20-án, a nemzet fővárosában. Ugyanígy kiemelt érdeklődésre tartanak számot az állami ünnepség programjai is a Kossuth téren.

A Szent István-napi ünnepségsorozat hagyományos programjai reggel 8 órai zászlófelvonással és az azt követő tisztavatással kezdődnek, amelyet ezúttal is a Kossuth téren rendeznek meg. A Magyar Honvédség által celebrált légi parádén a magyar légierő legmodernebb harci repülőgépei és helikopterei kápráztatják el a nézőket, látványos formációkban, füstcsíkokkal tisztelegve az ünnep előtt. 

A látogatók 10 és 18 óra között díjmentesen megtekinthetik a Szent Koronát az Országházban, amely ezen a napon megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Ugyanezen a napon adják át a Magyar Szent István-rend kitüntetéseit 11 órakor, és ezúttal sem maradhat el az ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet a Szent István-bazilikában 17 órától.

Kedden is nyitva áll az érdeklődők előtt a Szent Jobb-aranyvonat kiállítás és a Városok sétánya kiállítás az Alkotmány utcában. Emellett a magyar történelem iránt érdeklődők számára kiváló kikapcsolódást jelenthetnek a Hősök útja rendezvényhelyszín programjai. 

A Tóth Árpád sétányon reggel 9-től este 19 óráig hagyományőrző csoportok és színészek előadásait tekinthetik meg a látogatók. 

A hét történeti színben a társulatok 10-15 perces jeleneteket adnak elő, melyekben történelmi alakok és hétköznapi emberek válnak hőssé egyetlen döntésük nyomán.

Este kilenckor a nézők az immár hagyományos Tűz és fények játékában gyönyörködhetnek. A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő látványtéren, mintegy öt kilométer hosszúságon több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik majd meg, emellett egyedi fényfestést kap a Parlament Duna felőli és déli oldala, valamint a Lánchíd teljes felülete. 

A műsort ezerháromszáz drón összehangolt repülése teszi még varázslatosabbá.

 

A zene is teret kap

A Road Movie Live-on, a Műegyetem rakparton a magyar könnyűzenei élet egyik legismertebb énekesnője, Zséda indítja a programot délután fél négykor, őt követi a Random Trip 5 órakor, Curtis fél 7-kor, végül a Parno Graszt este nyolctól.

A Vigadó Pianónál délután két órakor Nyári Gyula zongorajátéka Nádas Gábor és Gábor S. Pál legismertebb szerzeményeit szólaltatja meg. Majd egészen este nyolc óráig Pikács István, Villás György, Rigó Ferenc és Bari László előadásában csendülnek fel a magyar és nemzetközi zenei élet nagyjai által inspirált dallamok, köztük Stevie Wonder, Whitney Houston, Antonio Carlos Jobim és Gilbert Bécaud örökzöldjei.

Az elektronikus zene kedvelői ezúttal is a SzabadRét fesztiválhelyszínen találhatják meg a számukra kedves hazai előadókat 14 órától egészen este 23 óráig. 

Színpadra lép többek között Marwell & Benski, Monkeyneck, a Budai House Clique, a napot pedig a Lotfi Begi and Friends zárja, akik garantáltan felejthetetlen zenei élményt nyújtanak a bulizóknak.

A Retro Tabánon 16:30-tól Hauber Zsolt x Bonanza Banzai lép fel, majd az Exotic fél hattól, zárásként pedig a magyar pop-rock meghatározó zenekara, az Első Emelet garantálja az igazi nosztalgikus hangulatot.

Azok sem maradnak élmény nélkül, akik a klasszikus zenét választanák, 

a Panorama Classical programkínálatában délután 16 órától a Pénzügyőr Zenekar, majd a Magyar Rendőrség Zenekara ad hangversenyt. Az estét a Magyar Honvédség Zenekara zárja, előadásuk 19 órakor kezdődik.

 

Családi és gyerekprogramok

A divat és dizájn szerelmesei egész nap válogathatnak az Arkki, az Artgarden, a Baantal és számos más kreatív műhely kínálatából a Divat & Design Fesztiválon. A kiállítók között szerepel többek között a Romani Design, a Letta és a FabLab, akik a modern magyar dizájn világát képviselik.

A Mesterségek ünnepén 12 órától népművészeti bemutatók, koncertek és különleges divatbemutatók várják az érdeklődőket. 

A napot Tímár Sára és Zenekara, valamint a Fitos Dezső Társulat zárja 18, illetve 20 órától.

A Varázsliget kedden cirkuszi játszóházzal, időkapszulával és kézműves-foglalkozásokkal veszi le a lábáról a kisgyermekes családokat. A nap folyamán vetítéseken is részt vehetnek az érdeklődők, a többi között Süsü, a sárkány kalandjai és a Lúdas Matyi is megjelenik a vásznon. A program keretében a Vajdahunyad vára varázslatos vásári forgataggá alakul; a Simorág Tánccirkusz és a Tűzmadarak izgalmas előadásainak köszönhetően a látogatók betekintést nyerhetnek a korabeli mesterségek világába és megismerkedhetnek a történelmi hagyományokkal. A legkisebbeket a Virág Benedek-házban mesemondók, ölbéli játékok és hintáztatók szórakoztatják egész nap, ezzel garantálva a jókedvet a legfiatalabb korosztálynak is.

Gasztroprogramok

A gasztronómia szerelmeseit a Magyar ízek utcája egész nap kulináris élvezetekkel és zenés-táncos bemutatókkal várja. 

A programot a Kolompos együttes indítja, amit gasztronómiai beszélgetések és jazzkoncertek követnek. A napot a Mystery Gang koncertje zárja este 19 órakor.

A Csárdafesztiválon a látogatók már délelőtt 11 órától élvezhetik az Adonika Mozgásművészeti Stúdió és Táncegyüttes előadását, ők A kis herceg történetét adják elő gyermek- és ifjúsági szereplők közreműködésével. Déltől Csernik Szende székely mesemondó interaktív mesehallgatásra invitálja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A délután folyamán a Berki Gipsy Band hagyományos cigányzenével, majd a Rézeleje Fanfárosok fúvós világzenei koncerttel szórakoztatják a közönséget. A Vadrózsa Táncegyüttes 16:30-tól lép színpadra a Zagyva Banda kíséretében. A napot Duka Elemér és Zenekara zárja, akik asztali muzsikával igazi csárdahangulatot idéznek a vendégeknek.

A részletes augusztus 20-i program, az előadókkal és a műsorokkal kapcsolatos információkkal együtt a szentistvannap.hu weboldalon és a Szent István-nap mobilapplikációban érhető el. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.