Holtan találták meg a Dunán eltűnt horgászt

Csütörtökön látták utoljára.

2024. 08. 25. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtalálták a rendőrök a Szentendrei-Duna mellékág 19+900 folyamkilométerében, Tahitótfalu közigazgatási területén annak a férfinak a holttestét, aki csütörtök este horgászni indult Zebegényből – tudta meg a Bors. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a lapot, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a haláleset körülményeit a Szentendrei Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Megtalálták a férfi holttestét (Fotó: Bors/Olvasói felvétel)

Z. Zoltán csónakját üresen a vízen találták meg, majd vontatták a partra, ekkor kezdték el keresni a férfit. Egy helyi nő arról beszélt, hogy a közösségi médiában több keresési posztot is felrakott a férfi egyik ismerőse. – Valami baj történhetett, mert nem tért haza. Azt írták a posztban, hogy nagyon keresi a családja és a vízi rendőrök is, de semmi hír nem érkezett róla – fogalmazott a nő.

Az eltűnés akkor kezdett el félelmetessé válni, amikor egy ismeretlen férfi lefényképezte Zoltán elhagyott csónakját a parton, azonban ez nem a kiindulási pont volt, ahonnan a férfi napokkal korábban elindult horgászni.

Nagyon megdöbbentő ez az ügy! Kiderült, hogy Zoli csónakját Pilismaróton partra sodorta a Duna

– állította a horgász ismerőse, aki úgy tudta, hogy több csónakos is vízre szállt megkeresni az eltűnt férfit, de nem akadtak a nyomára. – Azt mondták, beteg is volt, illetve az italt sem vetette meg – jegyezte meg az ismerős.

Borítókép: A férfi csónakját befogták a vízen (Fotó: Bors/Olvasói felvétel)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.