Nem szabadul a javítóintézetből a bőnyi iskolában késelő 12 éves lány

További két hónapig biztosan nem.

Forrás: 24.hu2024. 08. 26. 11:50
Késelés Bőnyön a Szent István Király Általános iskolában
Fotó: Ladóczki Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Javítóintézetben marad az a 12 éves lány, aki idén tavasszal hátba szúrta az osztálytársát az egyik bőnyi általános iskolában – tudta meg a 24.hu.

Sticz Tamás, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kifejtette, a bíróság két hónapra, azaz október végéig hosszabbította meg a gyanúsított letartóztatását, amit továbbra is javítóintézetben kell töltenie.

Tavaly április végén a bőnyi Szent István Általános Iskolában egy tizenkét éves lány késsel hátba szúrta az előtte ülő osztálytársát egy 25 centi pengehosszúságú konyhakéssel az első óra utáni szünetben. A megkéselt gyermeket életveszélyes állapotban vitték a győri kórházba mentőhelikopterrel, ahol megműtötték.

A portál emlékeztetett, az elkövető egy listát vezetett, amelyen az osztálytársai nevei szerepelnek. Pirossal voltak megjelölve azok, akiket meg akart ölni, zölddel azok, akiket nem. A rendőrség ezt a listát és a kést is lefoglalta. A bíróság két hónappal meghosszabbította a bűncselekménnyel gyanúsított kislány letartóztatását, amit javítóintézetben kell letöltenie.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.