A Szőlő utcai javítóintézet dolgozói a „rémálom végét várják” a szörnyű vádak után
A szakemberek nem tudták, mit tesz az igazgató a javítóintézet falain kívül.
A szakemberek nem tudták, mit tesz az igazgató a javítóintézet falain kívül.

A fiatalkorú bűnelkövetők nevelése és társadalomba való visszailleszkedése a javítóintézeti elhelyezés célja.

További két hónapig biztosan nem.

Még a sokat tapasztalt ügyvéd sem látott ilyet a praxisában.

A legsúlyosabb kényszerintézkedés mellett döntöttek.

A vádlottak naponta több alkalommal is bántalmazták és szexuális cselekményre kényszerítették fiatalabb társukat az Aszódi Javítóintézetben.

Tettéért másfél évre javítóintézetbe kerülhet.

A hatályban levő törvények szerint 12. életévét betöltő gyermek is elítélhető emberölés elkövetése miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lapunk minden fontos mozzanatról beszámol.

Baloldali megszorító csomagot készített a Tisza Párt gazdasági konvergencia program címmel.

A politikus megköszönte a kérdést, és elmondta, hogy miért fontos a családok támogatása.

A kormány arra reagált, hogy az elmúlt napokban kiderült: a Tisza Párt brutális adóemelési és megszorítási csomagot készített elő, amely Brüsszel háborús terveit szolgálja.

Alig egy órán belül két tartályhajón is tűz ütött ki.

A fiát próbálta védeni egy ukrán apa, hogy ne hurcolják el a frontra.

Kijev menti a küldetést.

Az autókra és egyéb motoros járművekre és alkatrészeikre 32 százalékos adókulcs vonatkozna.

Barna Zsolt: úgy látom, hogy a magyar tőkepiac, illetve a magyar lakossági és intézményi befektetők már ki vannak éhezve egy újabb nagy tőzsdei sikertörténetre.

A határmenti kisebbségeknél tett látogatást Szentgotthárdon és Lendván Sulyok Tamás köztársasági elnök és Natasa Pirc Musar szlovén köztársasági elnök pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.