Schobert Norbert fia is beállt tartalékosnak

A Bálnában mutatták be az újoncokat.

2024. 08. 17. 16:11
_CZ_0817
Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A tartalékoskampány célja, hogy megerősítse Magyarország „immunrendszerét”. Olyan fiatalokat várunk, akik tenni akarnak családjukért, lakóközösségükért, a hazájukért. Ifjabb Schobert Norbert tartalékos katonaként jó példa lehet a kortársai számára – mondta Havasi Gergő, a Magyar Honvédség Sportszázad szakaszvezetője, a tartalékos kampány egyik arca. A Bálna Honvédelmi Központ központi toborzóirodájában tartott eseményen részt vett ifjabb Schobert Norbert is, aki most csatlakozott hivatalosan a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékosaihoz.

Havasi szakaszvezető arra is kitért, hogy a tartalékosok szolgálatot teljesíthetnek a határvédelem mellett az árvízvédelemnél is, de akár ipari vagy természeti katasztrófa elhárításában is részt vehetnek. Kiemelte:

a tartalékosoknak nem kell a civil foglalkozásukat megszakítani, így munkájuk vagy tanulmányaik mellett is tudják vállalni a haza szolgálatát, sőt az egyetemi felvételi során pluszpontokat is vihetnek magukkal.

_CZ_0787
Fotó: Kurucz Árpád

Boncz Ádám őrmester, toborzó altiszt emlékeztetett: júniusban kezdődött a területvédelmi tartalékos katonák jelentkezésére buzdító Szeretem, megvédem! kampány, amelyben a honvédség minden 18 évesnél idősebb magyar állampolgárt megszólít. Tartalékosnak bárki jelentkezhet, aki tartózkodási vagy állandó bejelentett belföldi lakcímmel, valamint minimum általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Ezenfelül a jelentkezőknek át kell esniük egy alkalmassági vizsgálaton, továbbá fel kell készülni pszichológiai elbeszélgetésre is. Az érdeklődők az interneten jelentkezhetnek – közölte Boncz Ádám.

Ha van egy ország, amit szeretünk, akkor azt szerintem minden áron meg kell védenünk. Pont ezért csatlakozom én is a katonaság tartalékosai közé

– jelentette ki az eseményen ifjabb Schobert Norbert.

_CZ_0844
Fotó: Kurucz Árpád

Szombaton délelőtt a rendezvényen ifjabb Schobert Norbert mellett további fiatalok csatlakoztak a honvédséghez tartalékosként. A jelentkezők az egészségügyi vizsgálat után már alá is írhatták a szerződésüket.

Borítókép: Tartalékosok fogadása a Bálnában (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.