Csepel is felkészült az árvízi védekezésre

A kerület polgármestere elmondta, a sűrűn lakott területek nincsenek veszélyben.

2024. 09. 19. 5:48
Borítókép: Önkéntesek töltik a homokzsákokat Csepelen. (Forrás: Facebook/Borbély Lénárd)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A II. Rákóczi Ferenc út mentén, a nagy dunai ágon vannak veszélyeztetett területek Csepelen – mondta el lapunknak Borbély Lénárd polgármester, majd hozzátette, a Csepelt keletről határoló ráckevei Duna-ágon semmilyen probléma nincs, ugyanis a mellékág vízszintjét zsilippel szabályozzák. 

A nagy Duna partjáról még 2013-ból megvannak a tapasztalataink, pontosan emlékszünk arra, hogy mi történt, és most ugye hasonlóra számítunk

– emelte ki a polgármester, majd hozzátette: Csepelen a Vízmű lakótelep után van olyan árterület, ahol bár nem lehetne, de mégis laknak emberek. A kerület szociális szolgálata ezért felmérte a területen élők számát. Az önkormányzat pedig megkezdte a lakosság homokzsákokkal való elllátását, illetve néhány család kitelepítését a területről. 

Azokat a lakott területeket, ahol elvileg nem lakhatna senki, felmértük, megtettük a biztonsági óvintézkedéseket, és mindenkinek igyekszünk segíteni, akár a bútorok kipakolásában, elszállításában is. Ugyanis ha elönti a víz azt a területet, akkor bemehet a házakba is

– jelentette ki Borbély Lénárd. A polgármester elárulta, egy családot, akiknek a háza rossz állapotban volt, átmenetileg egy önkormányzati lakásban szállásoltak el.

Tartottunk a helyi védelmi bizottság vezetőjével és tagjaival bejárást, már hétfői napon megnéztük a kiemelt területeket. A szabadkikötő egyébként Csepel legmélyebb pontja, ott van egy öböl, ahol már felállították a mobil gátakat, tehát jelen állás szerint ott minden rendben lesz. A Fővárosi Vízművek szennyvíztisztító telepét is megnéztük, onnan azt az információt kaptuk, hogy felkészültek a védekezésre, és állni fogják a sarat

– mondta el a polgármester, majd hozzátette, természetesen mindenben együttműködnek mindenkivel. A széleskörű összefogás részeként pedig több sportegyesület is jelentkezett, velük közösen több száz homokzsákot töltöttek meg, majd vittek ki az ártérben védekező családoknak.

Borbély kiemelte, Csepel északi, sűrűbben lakott területeit nem veszélyezteti az ár a jelenlegi előrejelzések szerint. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.