Gyurcsány elszabadult: stricihez hasonlította Magyar Pétert

A DK elnöke kiosztotta a Tisza Pártot.

2024. 09. 24. 13:13
Magyar Péter egy bulihajón pihent. Forrás: Forrás: Ripost
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ez futtatófiúk kurva tempója” – így jellemezte Gyurcsány Ferenc azt, hogy Magyar Péterék el akarják távolítani a főpolgármester embereit. A DK elnöke kedden reggeli Facebook-posztjában esett neki a Tisza Pártnak,

 miután Magyarék le akarják váltani az eddig a fővárosban tevékenykedő politikusokat és tisztviselőket, köztük a főpolgármester-helyetteseket is. 

Gyurcsány mindenekelőtt leszögezte, kiáll az újraválasztott Karácsony Gergely és helyettese, Kiss Ambrus mellett, már csak azért is, mert utóbbi kiváló munkát végzett a budapesti költségvetés terén.

– Karácsony embereit most kirugdalni egymás után, csak azért, mert szolgálták az elmúlt öt évben a várost, az énszerintem nincsen rendben 

– vélekedett a DK elnöke, aki szerint Kiss Ambrus bűne legfeljebb annyi, hogy ért ahhoz, amit csinál, és azért elzavarni, mert lojális a főpolgármesterhez, disznóság. Jelezte ugyanakkor, hogy a vállalatvezetők között is vannak olyanok, akik tisztességesen végezték a munkájukat, és olyanok is, akik nem, de emiatt nem kell mindenkit kirúgni.

– Ez, hogy mondjam, futtatófiúk kurva tempója. Így nem viselkedik tisztességes ember! Aki így viselkedik emberekkel, az így fog viselkedni az országgal is

 – fakadt ki Gyurcsány.

A DK elnöke arra is reagált, kiket küld a Fővárosi Közgyűlésbe a Tisza Párt. 

– Nem teljesen világos, hogy ezek a zömében ismeretlen hátterű, várossal sosem foglalkozó személyek mitől jobbak, mint mondjuk a Pikó? 

– szúrt oda megint Magyarnak.

Szerinte, ha Magyar Péter felül arra a vonatra, hogy mindenkinek ki kell törni a nyakát, az gladiátorharc lesz, nem városvezetés. Állítása szerint amikor ő miniszterelnök lett, ő nem kezdett tisztogatásba a Fidesztől átvett minisztériumokban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.