Hamarosan új holdat kap a Föld, de nem lesz benne sok örömünk

A közelmúltban már előfordult hasonló jelenség.

Forrás: Origo2024. 09. 23. 8:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A számítások szerint a bolygónk felé tartó 2024 PT5 jelű égitest nem mindennapi utat jár majd be, hiszen ahelyett, hogy az aszteroidáknál szokványos módon csak elhúzna a Föld mellett, annak gravitációs fogságába esik majd, így technikailag két holdja lesz a bolygónknak, igaz, csupán két hónapig – írta az Origó.

A 2024 PT5 aszteroidát, ami körülbelül tíz méter átmérőjű, idén augusztus 7-én fedezték fel – emlékeztetett a lap. A madridi Complutense Egyetem két csillagásza, Carlos de la Fuente Marcos, valamint Raúl de la Fuente Marcos gondosan tanulmányozták az objektum pályáját, és ebből arra a következtetésre jutottak, hogy szeptember 29. és november 25. között az aszteroidát a Föld gravitációja egy rövid ideig a bolygónk körüli pályán fogja tartani, majd ezután visszaáll a Nap körüli pályára, és tovább folytatja útját az űr mélységeiben.

Más szóval összesen 56 és fél napig a Földnek két holdja lesz, pontosabban az „igazi” Hold mellett lesz még egy miniholdja is.

 

A rossz hír, hogy valószínűleg szabad szemmel nem lesz látható

A NASA-JPL Small-Body Database katalógusa szerint a 2024 PT5 aszteroida abszolút magnitúdója csak 27,6, ami annyira halvány, hogy a legtöbb és viszonylag nagyobb teljesítményű amatőr teleszkóppal sem lesz látható – idézte a lap az Ilf Science hírportált.

Egyébként a most érkező aszteroidához hasonlókkal volt már dolgunk a közelmúltban: 

  • A 2022 NX1 katalógusszámot kapott kisbolygó 1981-ben rövid időre szintén a Föld miniholdjává vált. 
  • A 2022 NX1 jelű aszteroida viszonylag gyorsan elhagyta a Föld gravitációs terét, ám 2022-ben ismét visszatért, és megint bolygónk miniholdjává vált, igaz, ez alkalommal sem túl hosszú időre. A számítások szerint legközelebb 2051-ben fog ismét visszatérni. 
  • Hasonló a helyzet a 2024 PT5 aszteroidával is, ami várhatóan még szintén többször vissza fog térni. A második látogatására nem is kell sokat várnunk, mert ez már 2025-ben be fog következni. Ezután azonban hosszabb időre búcsút inthetünk a Föld miniholdjaként is szolgáló apró égitestnek, az aszteroida ugyanis csak 2055-ben fog ismét visszatérni. A szakértők szerint a 2024 PT5 a közelsége ellenére sem jelent fenyegetést, mert amennyiben mégis letérne a pályájáról, viszonylag kis mérete miatt a földi atmoszféra sűrűbb rétegeibe lépve elégne.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.