A vádirat és a megállapított ítéleti tényállás lényege szerint a férfi 2021. február 28-án dél körül, a XVII. kerület, Pesti úton gépkocsival közlekedett, amellyel több alkalommal kisebb mértékben áttért az ellentétes irányú sávba úgy, hogy ott folyamatos gépjármű-forgalom volt.
Itt az ítélet a Pesti úti ámokfutó ügyében + videó
Felfüggesztett börtönbüntetésre és a közúti járművezetéstől végleges eltiltásra ítéltek egy férfit a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján, aki erős szembeforgalomban tért át szándékosan az ellentétes irányú sávba. Az ügyészség szerint a büntetés enyhítése nem indokolt.

Az ügyészség azt írja, ezzel veszélyeztette egy szembejövő busz haladását és több gépkocsi közlekedését is megzavarta. Egyszer teljes gépkocsijával is áttért a túloldalra és ott annak ellenére folyamatosan haladt, hogy szemből jött egy szabályosan közlekedő gépkocsi. A vádlott a szabályos sofőrt fékezésre kényszerítette, valamint a másik vezetőnek az úttest jobb oldalán lévő szalagkorlát mellé kellett lehúzódnia, mivel csak így tudta elkerülni az ütközést.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével vádolta meg. A Pesti Központi Kerületi Bíróság vád szerint
bűnösnek mondta ki a vádlottat és elsőfokon 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől.
Az ítélet ellen a vádlott védője a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. A jogorvoslatot a másodfokú ügyészségként eljáró Fővárosi Főügyészség nem tartja alaposnak. A vádlott büntetlen előéletű, azonban más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt, érvényes vezetői engedély hiányában valósította meg a jelen ügy tárgyát képező cselekményt.
További Belföld híreink
A szakértő megállapította, hogy a férfi nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek maradéktalanul szükségesek a biztonságos járművezetéshez, a közlekedési helyzetekhez való alkalmazkodáshoz, a járművezetés közben jelentkező terhelés elviseléséhez. A terhelt személyiségjegyei alapján közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, összességében közúti járművezetésre nem alkalmas.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott és a büntetések enyhítése nem indokolt. A másodfokú határozatot a Fővárosi Törvényszék jogosult meghozni.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Több százmilliós vagyont halmoztak fel a Tisza politikusai
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.

Ekkora bohócot még nem csinált magából Magyar Péter – már kétmillióan láttak az erről szóló videót
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.

Jó hírt hozott a kormány azoknak, akik családi házat vennének
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.

Magyar Péter programja: botrányok, megszorítások, LMBTQ, Ukrajna
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk