Rejtély, hogyan került Bence holtteste az iskola udvarára, miután szerda este nyoma veszett

Szerda este tűnt el otthonról.

Forrás: Tények2024. 09. 13. 12:17
2020.05.10. Budapest

Kásler MIklós új mentőautókat ad át a Markó utcai mentőállomáson. mentő, metőautók,
Győrfi Pál.  Fotó: Kurucz Árpád
illusztráció Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mozdulatlan testre figyeltek fel a közmunkások csütörtökön reggel hét óra környékén a nagyhalászi iskola udvarán – írja a Tények

A portál információi szerint a 14 éves Bence egy kémény mellett feküdt, a helyszínre érkező mentők már nem tudtak segíteni rajta, így megállapították a halál beálltát. Úgy tudják, a diák leugrott az intézmény tetejéről. Hozzáfűzik azt is, hogy a fiatal azért lett magántanuló, mert depressziótól szenvedett. Azt is megtudták, hogy a fiú szerda éjszaka eltűnt otthonról.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja tragédia körülményeit – fűzték hozzá. 

 

Ha krízishelyzetbe került és segítségre van szüksége, tárcsázza az ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.