– Helyes döntésnek tartom, hogy az okostelefonokat az oktatás előtt le kell adni. Tehát a magyarok azon nagy többségéhez tartozom, akik szintén így gondolják ezt. És az oktatás után a diákok természetesen vissza is kapják a telefonjaikat. Azonban ha az órán a tanítás alatt a tanár döntése alapján erre szükség van, akkor természetesen használhatják a diákok – mondta új videójában Menczer Tamás.
Nem igaz, hogy nem használhatják az okostelefonjukat a diákok + videó
A kormánypártok kommunikációs igazgatója véleményével a magyarok nagy többségéhez tartozik.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója arra a felvetésre is válaszolt, hogy mit gondol arról, hogy a fejlődő világban egyre több haszna lesz az okoseszközök használatának, és hogy ezzel „csak hátrányosabb helyzetűek lesznek a magyar diákok, ha nem tudják az okostelefonokat használni”.
– Ez nem igaz. Az, hogy az okos eszközök nem lennének a tananyagban benne, és nem használhatják ezeket, és ezzel a tudásukat nem bővíthetik, ez egyszerűen nem igaz. Épp ezért mondtam el, ha szükség van rá, használhatják a diákok az okostelefonjaikat. Bocsánat, egy általános órán, ahol nincs szükség elektronikus eszközre, okoseszközre, mégis mi keresnivalója lenne a mobiltelefonoknak? – mutatott rá Menczer Tamás a videóban.
További Belföld híreink
Borítókép: Menczer Tamás (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Súlyos baleset történt a Győr Rally második napján + fotó
A versenyzők jól vannak.

Emberölés előkészülete miatt indulhat eljárás Menczer Tamás fenyegetője ellen
Az előkészület is büntetendő.

Szentkirályi Alexandra: Ma a digitális tér a harcmező
A frontvonal pedig a kommentmezőkben van.

Deutsch Tamás: Az ötödik fideszes kétharmad fog véget vetni Magyar Péterék gyűlöletországának + videó
A Tisza nem változtat a politikáján.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Súlyos baleset történt a Győr Rally második napján + fotó
A versenyzők jól vannak.

Emberölés előkészülete miatt indulhat eljárás Menczer Tamás fenyegetője ellen
Az előkészület is büntetendő.

Szentkirályi Alexandra: Ma a digitális tér a harcmező
A frontvonal pedig a kommentmezőkben van.

Deutsch Tamás: Az ötödik fideszes kétharmad fog véget vetni Magyar Péterék gyűlöletországának + videó
A Tisza nem változtat a politikáján.