A megszületett gyermekeket is megölnék
Schmidt Mária emlékeztetett: az 1968-as mozgalom hangadói macsó férfiak voltak, ők nem követelték a női jogok kiterjesztését, Nyugaton a nőmozgalmak csak a hetvenes évektől kezdtek megerősödni, az abortusz engedélyeztetéséért vívott harcot állították mozgalmuk középpontjába. Érvelésük szerint ha az állam a művi terhességmegszakítás tilalmával a magzat kihordására kényszeríti a nőket, akkor megfosztja őket attól, hogy döntsenek a sorsukról, amivel alapvető emberi jogot sért. A feministák úgy vélték, hogy a magzat nem érték, nem Isten ajándéka, nincs emberi joga, az ő sorsáról való döntés csak a nőkre vonatkozik, mondván, hogy „az én testem, az én döntésem”. Ezzel kirekesztik a férfiakat, ami önző a magzattal és apával szemben, az állam viszont kikényszeríti az apa felelősségvállalását. Ennek a kérdése ma sem jutott nyugvópontra, a mai napig éles politikai összecsapások terepe és választási küzdelmek tétje.
Arra törekszenek a haladók vezette Nyugaton és Lengyelországban, hogy a magzatot a kilencedik hónapban vagy akár közvetlenül a megszületése után is megölhessék
– hívta fel a figyelmet Schmidt Mária.
A szexuális élet magánügy
Úgy folytatta: nagy vívmánynak tekintjük és ragaszkodunk hozzá, hogy a szexuális élettel összefüggő kérdések magánügyek maradjanak. A nyugati haladók és a velük összefonódott feministák, valamint az LMBTQ- és transzaktivisták ezt újra közüggyé és átpolitizálttá akarják tenni. A szexuális forradalom és a női emancipáció a 20. századot a nők századává tette: a nők átlagosan hét évvel tovább élnek mint a férfiak, vezetnek és irányítanak, minden szakmában jelen vannak. Miután a feministák lebontották a nemek közötti érintkezésre vonatkozó normákat, szabályokat és tilalmakat, most újakat akarnak alkotni, amelyek az eddigieknél lényegesebben szigorúbbak, megnehezítve az ellenkező nemű fiatalok közötti kapcsolatteremtést – tudatta.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!