Több száz önkéntes segédkezett az árvízi károk felszámolásában

Árvízkárok utáni takarításhoz szükséges tisztítószercsomagokat osztott ki több településen károsult családok számára az Ökumenikus Segélyszervezet.

2024. 09. 28. 8:28
0053
20240923 Baja Dunai árvíz a dunafürdő területén, ahol közel háromszáz ingatlant öntött el az ár Fotó: Pozsgai Ákos PÁ Petőfi Népe Fotó: Fotó: Pozsgai Ákos PÁ Pet?fi Nép
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábban meghirdetett pénzadománygyűjtés során befolyt összegből első körben összesen 100 dunabogdányi és 200 kismarosi család részesül tisztító- és fertőtlenítőszereket, illetve eszközöket tartalmazó adományban. A szervezet az Indexnek elmondta, a verőcei családokhoz vittek az árhullám elvonulása után a takarításhoz szükséges szerekből. A Közép-Európát sújtó rendkívüli időjárás kapcsán meghirdetett rendkívüli gyűjtésükből az árvízi védekezés mellett, a károsultak azt követő megsegítését is támogatták jószándékú emberek hozzájárulásával. 

A településeken a helyi hatóságok közreműködésével házról házra osztották ki a tisztítószereket, közben többen megmutatták az önkénteseknek, hogy milyen károkat szenvedtek, mire fogják használni az adományokat 

– mondta el a szervezet egyik munkatársa. 

Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai az árvízveszély kezdetétől fogva folyamatosan járták a kritikus helyzetben lévő településeket, hogy a helyszínen végezzenek felméréseket, illetve a települések vezetőivel egyeztessenek a segítségnyújtás módjáról.

Önkénteseik és munkatársaik a védekezés során többek között homokzsákokat töltöttek a gátak építéséhez, élelemmel és ivóvízzel látták el a gátakon dolgozókat, illetve a helyben szükséges logisztikai feladatokban segítettek. 

Emellett nagy teljesítményű szivattyúkat vittek több, árvízveszély által érintett településre. A szervezet ügyvezető igazgatója, Gáncs Kristóf már az árvízi védekezés során úgy fogalmazott, hogy az árhullám levonulása után is szükség lesz az önkéntesek munkájára, a lakosok támogatására. Ugyanis ekkor vár az ártérben élőkre a legnagyobb munka, az árvíz után a kockázatot főleg a fertőtlenítés elmaradása jelenti, ugyanis az NNGYK és az országos tiszti főorvos közlése szerint is szennyezett víz öntötte el az ingatlanokat.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.