Újabb két „nagymacskát” kapott a honvédség

A honvédelmi miniszter szerint az új harckocsik darabszáma is bizonyítja, hogy Magyarország kormánya 2016-ban helyesen döntött, elindította a haderő fejlesztését.

Forrás: MTI/OS2024. 09. 25. 17:02
KLAPKA György
Átadták Tatán az első Leopard A7-es harckocsit és támogató járműveit Fotó: Bodnár Boglárka
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Megérkezett Magyarországra újabb két Leopard 2A7HU harckocsi, ezzel a megrendelt darabszám több mint fele megérkezett az új „nagymacskákból” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter emlékeztetett, legutóbb szeptember 20-án érkezett egy a világ egyik legmodernebb harcjárművéből. 

– Az új eszközökkel immáron 24-re bővül a Magyar Honvédség tatai páncélosdandár vitéz Tarczay Ervin 11. Harckocsizászlóalj eszközparkja

 – tette hozzá. A miniszter tájékoztatása szerint az alegység átfegyverzése jól halad: a most beérkező eszközök, valamint a hazai kiképzések és a Németországban zajló gyári felkészítések is biztosítják az állomány átképzését a korábbi T–72-es harckocsikról az új technikára. 

– A megújuló páncélos fegyvernem 2028-ra teljesül, akkorra 44 darab Leopard 2A7HU, öt darab Wisent 2HU műszaki vontató és három darab Leguan 2HU hídvető harcjármű érkezik Magyarországra

 – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. 

Hangsúlyozta, hogy az új harckocsik darabszáma is bizonyítja, hogy Magyarország kormánya 2016-ban helyesen döntött, amikor elindította a haderő fejlesztését. A Honvédelmi és haderőfejlesztési program folyatására kellő garanciát jelent Magyarország költségvetése, amely 2024-ben is garantálja – a NATO-elvárásoknak megfelelő – a védelmi kiadások GDP arányos kétszázalékos szintjét.

Borítókép: Leopard 2A7HU harckocsi (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.