Hankó Balázs: Minden támogatást megadunk a fiataloknak

A miniszter jelezte, hogy Brüsszel az egyetemistákon keresztül zsarolja hazánkat.

2024. 10. 22. 11:04
_CZ_3334
20240905 Budapest Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Brüsszelnek azokkal az egyetemekkel van baja, amelyek rövid idő alatt a nyugati egyetemek versenytársai lettek – fogalmazott Pósán László, a Fidesz országgyűlési képviselője a parlamentben. A politikus a napirend előtti felszólalásában jelezte, hogy az EU-nak baja van azzal, hogy a magyar egyetemek konkurenciát jelentenek. Mint mondta, a magyar hallgatók kétharmada olyan egyetemeken tanul, amelyek a világ élvonalába tartoznak. – Brüsszel diszkriminatív döntésekkel sújtja a magyar egyetemeket és a hallgatókat – tette hozzá.

Egyetemeink előrelépnek

– válaszolta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter. Mint jelezte, a kormánynak a magyar fiatalok sikere az első, mert ők teszik sikeressé a nemzetet.

Brüsszel minden jogalapot nélkülözve elzárja a fiatalokat a nemzetközi programoktól, valamint a kutatókon és az egyetemistákon keresztül zsarol bennünket

– fogalmazott a tárcavezető.

Elmondta, hogy Brüsszelnek nem a magyar kormánnyal van vitája, hanem az egyetemek autonóm szenátusával, éppen ezért hat egyetem pert indított az ügyben. Jelezte, hogy elindították a Pannónia-programot, amivel tízmilliárd forint áll rendelkezésre, hogy nyolcezer fiatal a világ legjobb egyetemeire tudjon eljutni. Ismertette, hogy elindították a HU-rizont programot is a magyar kutatóknak.

Mi hiszünk a fiatalokban, hiszünk a nemzetben, és minden támogatást megadunk nekik a Pannónia programmal és a HU-rizont programmal

– tette hozzá Hankó Balázs.

Borítókép: Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter (Fotó: Kurucz Árpád)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.