Két frontot is kapunk a következő napokban, esőt és szelet hoz magával

A délies széllel meleg levegő is érkezik, szerdán 25 fok is lehet.

2024. 10. 09. 6:40
Illusztráció Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borult, esős időre ébred szerdán az ország egyik fele: nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul, délelőtt folyamán a keleti harmadban is beborul az ég, miközben délelőttől délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. 

A HungaroMet tájékoztatása szerint a legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből előfordulhatnak záporok, kis eséllyel az ég is megdörrenhet. 

A déli, délnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként lehet ennél kissé hűvösebb. Késő este 13, 18 fok várható.

A hét második felében újabb front érkezik

Az előrejelzés szerint csütörtökön egy újabb front érkezik hazánkba, amely hatására csapadékosabb idő lesz. Péntektől azonban fordulat jön az időjárásunkban, a nedvesebb idő helyét a szárazabb levegő veszi át, ám a kellemes, kora őszi időtől búcsúznunk kell, pár fokos lehűléssel kell számolnunk. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.