Külföldi támogatásokkal kitömött alapítvány élén váltana kormányt Fekete-Győr András

A jogerősen elítélt momentumos politikus zsíros állást kapott.

2024. 10. 21. 10:38
Fekete-Győr András/facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem marad munka nélkül az országgyűlési mandátumát elveszítő Fekete-Győr András, akit a bíróság múlt héten jogerősen elítélt, amiért 2018-ban egy tüntetésen rendőröket dobott meg füstgránáttal.

Az ítélet után a Momentum korábbi elnöke közölte: a párt alapítványának elnökeként folytatja kormánybuktató munkáját, mégpedig a varsói modell importálásával. A Tűzfalcsoport górcső alá vette az Indítsuk be Magyarországot Alapítványt, és

nem meglepő módon külföldi támogatókra, megemelt alkalmazotti létszámra, valamint kifizetésekre bukkantak.

Az alapítvány 2023-as beszámolójából többek között kiderült, hogy 2022-ről 2023-ra két főről tizenkettőre nőtt az alkalmazotti létszáma.

A központi költségvetésből 193 millió forintot kaptak, a magyar adófizetőktől. És meglepő módon ebből 90 millió forintot „személyi jellegű ráfordításként” számoltak el. Ebből a vezető tisztségviselők kilencmillió forintnyi összeget kaptak, ami az előző évben „csak” hatmillió forint volt. Az éves beszámolóban van egy táblázat a „ráfordításokról”, amely jól illusztrálja, hogy a momentumosok nem szűkmarkúak magukkal, ha az állami pénzeket kell elkölteni.

Jól látható a majdnem 400 százalékos növekmény, ami a személyi jellegű ráfordításokat illeti

– olvasható a Tűzfalcsoport elemzésében. Mint írták, az alapítvány weboldalán található egy szekció, ahol részben megismerhető, kik támogatják a Momentum alapítványát.

Nem meglepő módon holland és német cégek, valamint alapítványok is szerepelnek a listán.

Ilyen például a holland Mraf van Eeuwijk, MW DJC Meenhors, amely ezer euróval járult hozzá, valamint a szintén holland De Haya van Somerenstichting, amely kilencezer eurós támogatást adott. Emellett a német Friedrich Naumann Stiftung für die Freiheitis szerepel a támogatók között 6500 eurós adományával – olvasható az elemzésben.

Borítókép: Fekete-Győr András a Kossuth téren (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.